
Először táboroznak életükben a Gyula melletti Városerdőn található Fekete-Körös Motelban a dobbantósok, és a felzárkóztató tagozat diákjai.

Először táboroznak életükben a Gyula melletti Városerdőn található Fekete-Körös Motelban a dobbantósok, és a felzárkóztató tagozat diákjai.
A Harruckern szabadkígyósi oktatási egységében működő Dobbantó program részéről 15 fiatal, míg a mezőhegyesi tanegység felzárkóztatójából ugyancsak 15 diák vesz részt azon a háromnapos nyaraláson, amit Labos Edit szociális munkás, a Dobbantó koordinátora szervezett. A Dobbantó és a felzárkóztató programban 15 és 19 év közötti, hátrányos szociális helyzetű diákok vesznek részt, a Harruckern János Közoktatási Intézményben. Labos Edit elmondta, a háromnapos nyári tábort az FSZK támogatásával tudták megvalósítani. A minden kívánságot kielégítő, úszómedencés szabadidőközpontban egyebek mellett asztaliteniszeznek, gokartoznak, trambulinoznak a fiatalok, akik nap közben személyiségfejlesztő programokon, tanulmányi kiránduláson, este pedig közös sütés-főzéseken vesznek részt. Labos Edit táborvezető munkáját Törőcsik Tibor és Csanádi Csaba pedagógusok, valamint Varga Sándor, Mezőhegyes oktatásiegység-vezetője segíti a helyszínen. Labos Edit hangsúlyozta: a táborlakók számos olyan helyzetben is kipróbálják magukat, amelyben eddig nem volt részük. Ilyen például az éttermi kulturált viselkedés, a hálóhelyiség közös használata, de olyan diák is volt, akinek az ágynemű felhúzását tanították meg. Ez egyfajta szociális kompetencia fejlesztésnek is felfogható. A vezetőnő azt is megerősítette: a diákok javarészt életükben először vehettek részt nyári táborban, s remélhetőleg jövőrfe sikerül megismételni a háromnapos kikapcsolódást.
Tiszta idő : 22 C