2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Nyári művészeti tábor
2010. júl. 5., hétfő, 10.59.11
Nyári művészeti tábor

A dévaványai Kulturális és Művészetoktatási Alapítvány a művészeti iskolával együtt minden évben szinte hagyományként megrendezi "Nyári művészeti táborát". A programot a Békés Megyei Önkormányzat támogatja.

Ebben az évben a Békés Megyei Önkormányzat által kiírt „ Együtt a kultúráért" civil pályázat sikeres elbírálásban részesült. Ez nagy segítséget jelentett a programok kialakításában. Ezzel a nyári művészeti tábor napi tevékenységeit tudták színesíteni, gazdagabbá tenni a táborozó 60 gyerek számára.

 

A gyerekek nagy kedvence a kézműves foglalkozás



A bábszínházi előadás, melyet a Békéscsabai napsugár Bábszínház biztosított volna a művészeti táborba, sajnos elmaradt, mivel évad után lett a tábor megrendezve.
Az elmaradt előadást 2010. október elején szeretnék megvalósítani „Ami a nyári művészeti táborból kimaradt „címmel.

 

A megyetörténeti kiállítás szervezőjével szintén folyamatos kapcsolatban állnak és az ő javaslatára erre az időszakra helyezik át a megyetörténeti kiállítást is, mivel a jelenlegi kiállítási anyag nem a táborozó gyerekek életkorának megfelelő.

 

nagykep1_637_20100705105358_703.jpg

A kézműves foglalkozást a Békéscsabai IBSEN Kht. Kézműves

Szakiskolájának dolgozói tartották



A csomag harmadik programját a kézműves foglalkozást a Békéscsabai IBSEN Kht. Kézműves Szakiskolájának dolgozói tartották. 2010. június 24-én délután fél kettőtől foglalkoztak a 60 táborozó gyerekkel. Nagy érdeklődés fogadta a gyerekek körében ezt a délutáni foglalkozást. Papírhajtogatás, csuhézás, fonás, gyöngyfűzésben vehettek részt a gyerekek.

 

Nagyon kellemes és hasznos délutánt töltöttek el a szakavatott oktatókkal.

 

Ragyogó napsütés várta a strandoló gyerekeket

 

 

Az időjárás nem volt mindig kegyes a tábor ideje alatt, de 2010. június 25-én délután ragyogó napsütésben strandolhattak a gyerekek.

 

Mindenki számára jóleső érzés volt meghúzódni a hatalmas fa árnyékában



Forrás: Dévaványa ÁMK
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Nyári művészeti tábor

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu