Nóra kinőtte a babaszobát

Nórát azért szeretjük 130 év után is változatlanul, mert van bátorsága kitörni a babaházból, leszámolni múltjával és csak látszatra olyan rendezett házasságával. S főleg azért, mert képes felnőni arra az erkölcsi magaslatra, amelyen önállóvá válik, nem hajlandó tovább hazugságban, elnyomásban élni, elvei, eszményei mindennél fontosabbá válnak számára. Bonyolult sorsú ugyanakkor ez a Nóra, hiszen apja pátyolgatásából férje szárnyai alá került, aki továbbra is gyermekként kezelte; Helmer ügyvéd mellett béke, biztonság várta, csak éppen megértés, őszinte érzelmek, szerelem nem.

Nem arról szóltak persze a társadalmi viszonyok és az emberi kapcsolatok a 19. század végének Norvégiájában, hogy ott a nők jól érezzék magukat és megvalósíthassák álmaikat, önmagukat. Az érvényesülés, a ranglétra volt a varázsszó a férfiak számára, a nőknek pedig maradt az alkalmazkodás, az alázat, a társ feltétel nélküli kiszolgálása. Ifjú feleségként Nóra önfeláldozó módon megmentette férje életét, amikor az súlyos beteg lett; a cél érdekében még váltót is hamisított, mert nem gondolt arra, hogy olyan súlyos bűn apja nevét aláírni, aki akkor már haldoklott. Igen ám, csak hogy a múlt bűne később jó ürügy a zsarolásra a pénzt kölcsön adó Krogstad ügyvédnek, amikor az bajba kerül, veszély fenyegeti, hogy elveszíti a munkahelyét. A bankigazgatóvá előléptetett férjével Nóra próbálná tisztázni a helyzetet, ám Helmer nagyon nem kíváncsi a történtekre. Csak arra tud gondolni, hogy feleségének pénz kell még a karácsonyi vásárláshoz, új ruha, esetleg a gyerekeknek játék. Később az is kiderül, hogy a karriervágyó férjnek a hírneve és a vagyona többet jelent, sokkal fontosabb, minthogy a feleségét megértse, ha kell, megvédje.

A karriervágyó férjnek a hírneve és a vagyona többet jelent, sokkal fontosabb, minthogy a feleségét megértse, ha kell, megvédje

„A dráma olyan konfliktusokat  tár elénk, melyeket minden generáció közel érez magához. Voltaképpen a kiindulópont a kérdés: mi lehet ma az élet értelme? Az élet értelme az ideákért való küzdelem - mondja Merő Béla rendező. - Ebben a viszonylatban kétféleképpen működnek az emberek. Vannak, akik megelégszenek azzal a világgal, amelyben élnek hazugságok közt, nem nézve szembe a problémákkal. Mások mindezek ellenére megpróbálják megvalósítani önmagukat, megkeresni az ideát. Ez az út azonban mindenképpen tragédiához vezet."

Különös persze, hogy a kedves Nóra - miközben a karácsonyfát díszítgeti és az ajándékokat készítgeti, a szentestére, munkához segíti régi barátnőjét és vigasztalja a család súlyos beteg barátját, Rank doktort -, éppen saját sorsára nem tudja a megoldást. Furcsának tartjuk azt is, hogy az eszmékért folytatott harcában - a konzervatív társadalom és szigorú férje ellen talán egy újabb álomvilágban - elég könnyen lemond gyermekeiről, rábízza őket a nevelőnőre.

Nóra lázad, kinövi a babaházat, kitör a gondviselő fogságból, megy tovább a saját útján, a fejében és lelkében élő eszmék után, önfejűen és magányosan. Ez lehet a magyarázata annak - és persze a törvényszerű bukásának is egyik oka -, hogy elhagyja családját, kisgyermekeit. Az anyaszerep háttérbe szorul. Ibsen hőse mégis több, mint egyszerűen lázadó nő, feminista élharcos! Éppen az a tragédiája, hogy nem veszik emberszámba, nem felnőttként, nem emberként kezelik, csak gyermekként, mivel nő. Nóra mint ember küzd a megértésért, a megbecsülésért, a méltóságáért, férjével kerül szembe, feloldhatatlan konfliktusba.

Helmer jellemével, viselkedésével tulajdonképpen az adott kor társadalmát képviseli, azokat az elavult kereteket, konvenciókat, amelyek között a nőnek nem jutott emberi méltóság, megbecsülés a 19. század végén. Mint tudjuk, az egyenrangúság a társadalmi szerepekben, szakmai és irányító pozíciókban, érvényesülésben és bérben világszerte máig nem illeti meg olyan mértékben a nőket, mint férfi társaikat, és mint ahogyan az elvárható lenne. Félek, Nóra a mai világban sem érezné túl jól magát.

Nóra lázad, kinövi a babaházat, kitör a gondviselő fogságból

Bájos, törékeny, de lelkiekben gazdag, nézeteihez hű, elszánt nőt alakít Tarsoly Krisztina a címszerepben. Már az öregedő Solness építőmester (Karczag Ferenc) szerelmeként, az alkotói inspirációt megtestesítő fiatal lányként is emlékezetes alakítást nyújtott Ibsen drámájának előadásában 2005-ben, Nóraként most teljesen felnőtt a csodálatos szerephez. Játéka végig hiteles, meggyőző, a néző együtt sír és nevet a jellemét, egész lényét kitáró, egyre felvilágosultabb fiatalasszonnyal. Ibsen a jelképek és meditációk mestere, s persze a női portréké is, amit megírt, hálás szerep. A világirodalomban a tragikus sorsú asszonyokat talán a norvég drámaíró ábrázolta legszebben, legtöbb együttérzéssel és gyöngédséggel. S Tarsoly Krisztina sok emlékezetes alakításának sorát gazdagítja Nóra megformálásával.

Ibsen-hősként Bartus Gyulát is láthatta már a közönség, A vadkacsában az önámítás és önsajnálat bajnokaként, a kislányát öngyilkosságba kergető apaként játszott nagy ívű, felejthetetlen szerepet. Nóra férje, Helmer alakjában is hitelesen alakítja a szigorú, olykor babusgató férfit, hol ellágyul, hol könyörtelen, mindenképp méltó partnere Tarsoly Krisztinának. Bartus Gyula jelenetei lépésről lépésre nagyon tudatosak, kimunkáltak, hatásosan készítik elő a fejleményeket, majd a tragikus befejezést.   

A Solness építőmester szereposztásából Merő Béla megőrizte Jancsik Ferencet is, és milyen jól tette! Ott az öreg Brovik alázkodik meg halála küszöbén, csak hogy fia érdekében a kegyetlen szívű mesternél valamit elérjen, itt Rank doktor vallja be végső búcsúként Nórának élete végéig eltitkolt szerelmét. Két tragikus jellem, két kisebb szerep, amiből csak a legkiválóbb színészek tudnak nagyot alakítani. S Jancsik Ferenc hosszú idő után ismét óriási; szinte attól kezdve mozdul meg minden, forrósodik fel a levegő, hogy a család barátjaként színre lép. Olyan mély emberi átéléssel, kedvességgel, humorral játssza az esendő figurát, hogy imádni kell, szinte főszereppé emeli a doktor alakját. Nem csoda, hogy Lindéné (Kara Tünde formálja hitelesen) azt hiszi, Rank doktor Nóra titkos szerelme. Érdekes egyébként, hogy A vadkacsában is volt egy kedves doktor, akit Csomós Lajos alakított meggyőzően. Relling mondta ki ott a szerzői intelmet, hogy a gyerekre vigyázni kell! S abból az előadásból  is kicsendült Ibsen írói ars poeticája, miszerint „írni annyit jelent, mint ítéletet tartani önmagunk felett". Így váltak művei morális ítélőszékké.

Jancsik Ferenc (a háttérben) hosszú idő után ismét óriási

Krogstad ügyvéd szerepében Katkó Ferenc a kíméletlen külvilágot, hozza be a finom babaházba, amikor a megélhetéséért harcol, zsarolja Nórát. Kemény, elszánt fickó, feszültséget teremt; de az a momentum, hogy Lindéné olyan könnyen lebeszéli gaztettéről, azt jelzi, talán mégsem a velejéig romlott, csak rettentően elkeseredett ez az ember. 

Milyen erkölcsi magaslat szükséges ahhoz, hogy egyetlen ember szembe merjen szállni a bürokráciával, a gonosz külvilággal, az érdekek motiválta társadalommal?! Aki megpróbálja, tragikus hőssé válik, belehal, mint Nóra vagy az a Stockmann doktor, akit A nép ellensége című előadásból ismerhettünk meg a kilencvenes évek végén. Ibsen hőse bebizonyítja, hogy városában a gyógyvíz életveszélyes, de felfedezése üzleti, hatalmi érdekeket sért, és az orvost - aki harcol az igazáért, a közösség érdekében - kikiáltják ellenségnek. Tragédiáját fokozza, hogy igazságérzete miatt nemcsak a gátlástalan hatalommal és az ostobasággal kerül szembe, hanem családja biztonságát is kockáztatja. Ibsennek ezt a művét Konter László vitte színre nagy sikerrel.

A Kísértetek című Ibsen-drámát is láthattuk Békéscsabán szintén kamaradarabként 1999 decemberében, Felhőfi-Kiss László rendezésében. Lélektani dráma volt az is a javából, ahol Alvingné (Kovács Edit) képviselte a felvilágosult nőt egy nagyon sötét férfitársadalomban. Ahogyan a címe is sejteti, apák bűnei miatt fiúk szenvednek, a múlt árnyai kísértenek, s az átok miatt alkalmatlanok az emberek arra, hogy megakadályozzák a társadalom romlásét, erkölcsi széthullását - mondja Ibsen hőseivel. Mindenesetre elgondolkodtató ez a múltbéli írói üzenet is.

Az Ibsen-darabok békéscsabai bemutatóinak történetében kiemelkedő fejezet volt A vadkacsa 2007-es bemutatója Anne Helgesen norvég rendezővel. A gyereket szeretni kell, és semmi sem pótolhat emberi értékeket - üzente nekünk az előadás. S kérdéseket hagyott hátra ránk, amelyek azóta is elevenek: boldogulni, élni, túlélni csak hazugságok árán lehet? A csalás, önámítás évszázadokon át bevált „tudományát" generációk örökítik át egymásnak, miközben a kíméletlen igazmondás a megváltás helyett csak szenvedést, halált hozhat? Aki hazudik, jól él, aki őszinte, belehal? Lesújtó kórkép egy társadalomról, amelyben az ember önmagát megvalósítani nem tudja, ezért legalább ámítania kell, hogy valahogyan túlélje.

Krogstad ügyvéd szerepében Katkó Ferenc a kíméletlen külvilágot, hozza be a finom babaházba

Merő Béla Ibsen klasszikus drámájából most is harmonikus, szép előadást rendezett; mélyen emberi vonásokat hangsúlyoz, ezért hihető, meggyőző. Ibsen mondandóját - ahogyan a legnagyobb írókét - fölösleges is mai nyelvre fordítgatni, hiszen az örökérvényű, minden korban megérinti az embert, így történik ez most is. S a stúdiódarabban minden szereplő kiváló alakítást nyújt, ami feltétele a sikernek; hiszen testközelben, intim légkörben, karnyújtásnyira a nézőtől nem lehet hibázni.

Papp Janó többnyire egyszerű, elegáns jelmezeket tervezett, amikből csak a spanyol ruha erőteljes színvilága tör elő, nem véletlenül. Nóra az utolsó táncát járja szenvedélyesen, a koreográfia Kerekes Judit munkája. Mira János díszlete, a felhúzható, leengedhető, kalapdobozra emlékeztető fehér tüll búra titokzatos, rejtelmes babaszobát varázsol elénk, a fehér fenyőfa pehelykönnyűvé, múlandóvá változtatja a karácsony meghitt ünnepét. A zongoraszó (Gulyás Levente játszik) emelkedettséget, feszültséget hoz a színre, a tűzpiros díszek szenvedélyek fellobbanását jelezhetik.   

Solness tornyot, templomot épített, hogy tetejéről Isten közelébe juthasson, szabadnak érezhesse magát, de belehalt, ahogyan Nóra is, aki álmokat szőtt, ideálokat hajszolt a maga korában. A maga korában?! Mert ma talán olyan könnyű tisztának maradni, erkölcsi, etikai normáink, eszményeink szerint élni egy olyan környezetben, társadalmi valóságban, pénz- és érdekek motiválta világban, amely fütyül az emberi méltóságra, tisztességre, értékekre, lealacsonyítja, egzisztenciális félelemben tartja, kiszolgáltatottá teszi azt, aki hű akar maradni az elveihez?! Nem, ez semmivel sem könnyebb, mint korábban. Sokszor egyenesen azt üzenik nekünk, nem is kell, sőt nem is lehet tisztességesen élni, nem engedik. Ám akinek a pénznél, hatalomnál, érvényesülésnél fontosabb a lelkiismerete, méltósága, soha sem tudott sehol és ma sem hajlandó hazugságban élni. Nos, ezért szeretjük, tiszteljük változatlanul - vagy egyre jobban - ma is világszerte Nórát.

A lélektani drámával Ibsen új korszakot teremtett Azt mondják, Gogol köpenyéből bújt elő az orosz irodalom, Ibsen kabátjából pedig a modern dráma, annak is egy nagyon különös fejezete, hiszen a kimagasló norvég szerzőt a lélektani boncolás nagymestereként tiszteljük és szeretjük leginkább. Új korszakot teremtett a világirodalomban, amikor a polgári dráma és a realista színjátszás jegyeit ötvözte, jó érzékkel fejlesztette tovább a szórakoztató (bulvár) és a naturalista színház erényeit. A norvég író hatása nyomon követhető a századvég, a századforduló minden jelentős nyugati drámakísérletén, és olyan világhírű szerzők elődjeként emlegetik Ibsent, mint Hauptmann, G. B. Shaw, Strindberg, Csehov, Sartre és Arthur Miller. Hatása a világirodalomra Shakespeare-éhez hasonlítható. Műveiben az emberi lét értelmét kutatja a polgári életforma mély válsága idején Norvégiában; a történelmi, társadalmi hagyományok és az egyéni erkölcsi eszmények konfliktusa, ahonnan témáit merítette, kimeríthetetlen forrás és máig lebilincselő olvasmány, színmű. A múlt bűneinek későbbi elszenvedői, vétkes elődök miatt tragikus sorsú gyermekek, fiatalok izgatták leginkább Ibsen fantáziáját. Azt kutatta kivételes emberismerettel és szenvedéllyel, hogyan határozza meg a tegnap a mát, miként torzítják bűnös cselekedetek a jellemeket, s hogyan lehet a súlyos keresztekkel mégis megőrizni az emberi méltóságot és túlélni a múltat. Alakjai sorsuk foglyai, mozgásterük szűk, helyzetük visszafordíthatatlan, kilátástalan. Ibsen csodálatos drámaírói szimbolikával és álmodozással, a szépségeszmény és az ifjúság iránti imádat felmutatásával ellensúlyozza a megváltoztathatatlant.

 

Niedzielsky Katalin

 

Fotó: A-Team

 

Feltöltötte: G.E.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Nóra kinőtte a babaszobát