
A Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum okányi telephelyének négy lakója és egy dolgozója Nemzeti Színkottás Zenekari táborban vett részt Gyöngyösön.

A Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum okányi telephelyének négy lakója és egy dolgozója Nemzeti Színkottás Zenekari táborban vett részt Gyöngyösön.
A 2009 december 7-12 között megrendezett tábor gyakorlási lehetőséget biztosított a zenekar tagjainak december 11-én, a gyöngyösi ÉNO által megrendezett gálaműsoron való fellépésére.
A Nemzeti Színkottás Zenekar, azaz a NESZ erre az alkalomra egy taggal bővült, hiszen St. Martin, a neves szaxofonművész három dal erejéig együtt zenélt az ellátottakkal.
Az egyik közösen előadott dal a művész saját szerzeménye volt, amelyet a NESZ kimondottan erre az alkalomra tanult meg a gyakorlásra szánt hét során.
A műsor zárásaként a zenekar egy kis karácsonyi dallal kedveskedett a közönségnek, melyet az okányi telephely felkészítője énekelt.
A zenekar nagy közönség előtt lépett fel Gyöngyösön
A NESZ és St. Martin közös fellépése
Forrás: Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum: Maczik Éva Anna - igazgató, Székely Anna - fejlesztő-pedagógus
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: NESZ fellépés Gyöngyösön