
Az egész nap a kétegyházi román nemzetiség néptánchagyományairól szólt 2011. november 5-én Kétegyházán, a Táncsics Mihály Művelődési Házban.

Az egész nap a kétegyházi román nemzetiség néptánchagyományairól szólt 2011. november 5-én Kétegyházán, a Táncsics Mihály Művelődési Házban.
A Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége már évek óta szervez táncosok és táncoktatók részére továbbképzéseket. Elek és Méhkerék tánchagyományainak megismertetése már 2009-10-ben megtörtént, s így a Békés megyei román nemzetiség tánckultúrájának sorozatból már csak a harmadik reprezentatív terület maradt ki: Kétegyháza.

Az elmúlt hétvégi oktatás témája ezért lett a Kétegyházi táncrend, melyre jobb helyszínt, mint kétegyháza, nem találhattunk. A képzés első felében gyakorlati oktatás zajlott, mely során délelőtt Lungát, Minintalut, délután pedig Tiganeaskat és Ardeleanat tanultak a táncosok.

A két oktató, Mahovics Tamás és Almási Berta munkáját érdeklődő, de kritikus szemmel figyelte Buha György és Buha Györgyné Szretykó Anna, a kétegyházi Népművészet Táncos Mesterei, s végül meghatódva és elégedetten hátradőlve nyugtázták, hogy jó kezekbe került a kétegyházi táncanyag. A két kedves kis öreg elérzékenyülése annak is tulajdonítható, hogy az oktatók éppen a táncos házaspár figuráit tanították a jelenlévőknek.

Az oktatáson Almási Berta kétegyházi román táncszókat (Strigaturi) is tanított a lányoknak, persze közben Anna nénitől megtudtuk, hogy régen nem volt szokás nőnek csujjogatni, kiabálni, ez új keletű divat, majd megjegyezte, hogy persze a mai lányok sem úgy vannak nevelve, mint ők annak idején.
A gyakorlati képzés után néprajzi előadás következett.

Halmi Zoltán beszámolóját hallgatva Kétegyháza táncos hagyományairól, viseletéről, szokásairól tudhattunk meg sok hasznos dolgot.

Az előadás részét képezte a helyi adatközlő és hagyományőrző táncosok bemutatója, valamint Bandula János furulyajátéka is.
Forrás: Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége
Feltöltő: Fiedler Nikoletta
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Néptáncosok képzése Békés megyében