Nemzetközi Részvétel Európai Kongresszuson.
2009. nov. 23., hétfő, 15.27.18 CET
Az idén Firenzében szervezték Európa legnagyobb neurológiai kongresszusát, az EFNS Kongresszust. Több mint 5000 résztvevőt regisztráltak. A kongresszus a neurológia minden területén született legújabb eredményeket foglalta össze.
Az idén Firenzében szervezték Európa legnagyobb neurológiai kongresszusát, az EFNS Kongresszust. Több mint 5000 résztvevőt regisztráltak. A kongresszus a neurológia minden területén született legújabb eredményeket foglalta össze. Az a megtiszteltetés ért, hogy mint meghívott előadóként vehettem részt a rangos nemzetközi rendezvényen. Előadásomban ismertettem szellemi hanyatlással kapcsolatos legújabb eredményeinket. Előadásom megtartása mellett a téma fontossága miatt egy egész délutáni szekciót kaptam. Ez különös megtiszteltetést jelentett, mivel az egész kongresszus 3 napig tartott, és ebből egy egész délutáni szekciót kaptam. Szekció elnökként, két kutató társammal (egy ausztriai és egy svájci kutató neurológus) együtt szerveztem meg egymáshoz kapcsolódó előadásainkat. Az eredményeink sikerét az is mutatta, hogy a nemzetközi sajtó, mint nemzetközi oktató előadást rögzítette előadásomat. Kiemelem kórházunk támogatását, mely nélkül kutatásaink és nemzetközi sikerünk nem jöhetett volna létre.

Dr. med. habil. Szolnoki Zoltán PhD
mb. oszt. vez. főorvos

PÁNDY KÁLMÁN MEGYEI KÓRHÁZ, GYULAA Pándy Kálmán Megyei Kórház 1472 ággyal és közel 140 járóbeteg szakrendeléssel a kialakított beteg-beutalási rend szerint végzi a betegek ellátását. Gyógyító egységeinkben szolgáltatásainkkal igyekszünk megfelelni a lakosság egészségügyi ellátással kapcsolatos jogos kívánalmainak csakúgy, mint az egészségügy korszerű szakmai követelményeinek. A magas színvonalú ellátást mintegy 2200 munkatársunk biztosítja, akik évente 40.000 fekvő- és további 700.000 járóbeteget látnak el. A kiemelkedő gyógyító és ápolási-gondozási teljesítményt csak megfelelő képzettséggel és elhivatottsággal rendelkező munkatársak tudják biztosítani, amelyhez minden támogatást igyekszünk számukra megadni. Épületeink és műszerparkunk folyamatos bővítése, korszerűsítése által igyekszünk a kor követelményeinek megfelelően növelni az ellátás biztonságát és komfortfokozatát. Az elmúlt években kiemelt jelentőségű beruházásokra került sor kórházunkban, amelyek közül kiemelendő a Fertőző és Diszlokációs Pavilon, a Központi Orvosi Ellátó Épülettömb, a felújított pszichiátriai tömb, a teljesen megújult Szeghalmi Fekvő- és járóbeteg ellátó egység, illetve a Sitka 1. sz. telephelyünk felújításai. Az épületek rendbehozatala mellett a számos műszer-beszerzés is megvalósult, így pl.: a Röntgen Osztály modern képalkotó műszereinek beszerzése. Az új CT, MRI, valamint DSA, illetve a röntgen diagnosztika digitalizálása a legkorszerűbb technikával teszi gyorsabbá és hatékonyabbá a betegek kivizsgálását. A diagnosztika területén a közeljövőben a Patológiai Osztály korszerűsítésére kerül sor.Hosszútávon megvalósítani kívánt orvos szakmai elképzeléseink szerint, a fejlesztések kapcsán arra törekszünk, hogy az Intézményben a szívsebészet, és a szervátültetés kivételével a sebészeti szakmák mindegyike, a mindenkori szakmai színvonalnak megfelelően folyamatosan fejlődjön, pl.: mellkas sebészet, fej-nyak sebészet korszerű műtéti eljárásainak bevezetése, a jelenlegi műtéti repertoár fejlesztése. A belgyógyászati szakmák tekintetében elengedhetetlen a heamodinamikai laboratórium mielőbbi kialakítása, a szívkatéterezés elindítása, valamint a lehetőségekhez mérten a hematológiai ágyszám fejlesztése. Napjaink makro- és mikrogazdasági mutatói alapján a jövőben mindenképpen gondolkodni kell a telephely racionalizálás lehetőségében. A telephelyek vonatkozásában az alábbi fejlesztéseket tervezzük az elkövetkezendő 10 évben. Az aktív betegellátást, mint azt a céloknál már jeleztük, elsősorban a központi telephelyre kívánjuk koncentrálni. A krónikus és rehabilitációs ellátást, pedig a Sitka 1., illetve a mezőhegyesi és szeghalmi telephelyeken kívánjuk biztosítani. További fejlesztéseinket elsősorban pályázati forrásból kívánjuk korszerűsíteni, így pl.: a sürgősségi ellátást, az un. „egykapus sürgősségi rendszer" formájában, a helikopter leszállóhely kerül kialakításra a Semmelweis utcai telephelyen stb. Történelmünk egyik értékes öröksége, a központi telephelyen található felszentelt kápolna -jelenleg orvosi könyvtár -, amelyet a közeljövőben eredeti funkciójának kívánunk visszaadni. Számunkra hivatásunk gyakorlása során „a beteg érdeke a legfőbb törvény", hitvallásunk alapján szolgáljuk a hozzánk segítségért fordulókat.

dr. Kovács József főigazgató főorvos
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Nemzetközi Részvétel Európai Kongresszuson.