Plautus, a római kori vígjátékíró A hetvenkedő katonájának történetéhez görög helyszínt választott; Réczei Tamás, a Békés Megyei Jókai Színház előadásának rendezője pedig a némafilm, a burleszk világába költöztette a klasszikus művet. A módszer - hogy távolban játszódó színdarabbal, idegen hősökkel könnyebb kritizálni a saját társadalmat, az itthon uralkodó körülményeket, az erkölcstelenséget, az emberi gyarlóságot - nem csak az ókorban vált be, manapság is hatásos.

Színházba jövünk, de filmet látunk, vagy fordítva?! A húszas évekből a nézőtérre beviharzó és a prológusban bekiabáló szereplők is mozi-feelinget keltenek az új évad szeptember 10-ei első bemutatóján. A színpadot a vetítővászon uralja, frakkos, cilinderes zongorista (Gulyás Levente) idézi a némafilmek hőskorát; a vászonról, azaz szalagfüggönyből (nagy ötlet!) viszont életre kelnek, elénk lépnek a színészek, tehát mégiscsak színház! Igen, színház - ami ötletesen vegyíti, hatásosan használja a testvérműfaj jegyeit, eszközeit. Később, amikor éppen nem komédiáznak, és nem peregnek a filmkockák King Konggal, az óriásmajommal meg Chaplinnel sem, akkor narrátor mesél, tartja szóval a publikumot, még erkölcsi prédikációt is hallhat a nagyérdemű. Bohózatból monológ, epikus színház?!

 A beszédes névvel Kanmanusnak keresztelt figurát Márton András kellő eleganciával, emlékezetesen kelti életre

Hatalmas kéz, felemelt mutatóujj figyelmeztet a színpad bal oldalán, hogy amit látunk, az csak vicc, komédiázás, hibáink felnagyítása, kifigurázása, tehát burleszk, groteszk. A díszlet Mira János munkáját dicséri, a XX. század elejének divatját tükröző, gazdag jelmezeket Petrovszki Árpád tervezte. Szerényebb méretű női fenéktorzó a díszlet másik állandó darabja, időnként széknek használják. Arra utalhat, hogy a szereplők jellemét az alkotók nem akarták annyira alaposan kimunkálni, azok nem készek, inkább csak torzók, egy-egy szokás, megnyilvánulás, az emberi gyarlóság itt a leleplezés tárgya. Sima dór oszlopfő emlékeztet diszkréten a mű születésére, filmszalag nyomokban a feldolgozás módjára.

Földrajzi áthelyezés, műfaji vegyítés - nem idegen az ilyesmi a játéktól, művelték az antik és a klasszikus szerzők; a mai rendezőnek pedig valami eredeti dolgot, furfangot nem árt kitalálni ahhoz, hogy elnyerje a közönség figyelmét, lelkesedését. Az is igaz, hogy a Jókai színház publikumának erre az évadra klasszikus repertoárt ígért a teátrum vezetése, és a klasszikus művek műsorra tűzésétől nyilván hagyományos rendezést, az eredeti művek klasszikus színpadra állítását is elvárja a közönség.

Réczei Tamás rendezői ars poeticáját talán nem gyengíti, inkább A hetvenkedő békéscsabai változatának létjogosultságát erősíti, hogy nemcsak a világirodalom klasszikus fejezetei kezdődnek az ókori görögökkel és rómaiakkal, hanem - és ezt talán kevesebben tudják  - tulajdonképpen a filmtörténet is! Már az ősembert elbűvölték az égő tűz lángjai, a fények és az árnyak a barlang falán, és a fénnyel, árnyékkal űzött játékokat, trükköket már a régi görögök, rómaiak is használták a színpadaikon. Több filmtörténész szerint ezekből az elemekből alakult ki később a mozgókép, vagyis a mozi. Évszázadokkal a görögök után, az 1800-as évek végén a feltalálók és a szórakoztatóipar mesterei együtt készítették el a trükkös mozgóképeket. Először az animációs munkák születtek meg, aztán már fényképek mozogtak a filmvásznon, hogy végül létrejöhessen Hollywood, és a közönség megismerhesse a némafilm sztárjait.

A filmek alatt kezdetben nem volt hang, ezért a színészeknek mozgásukkal, arcjátékukkal kellett pótolni a beszédet, hogy élvezetessé tegyék a produkciókat, szórakoztatni tudják a nézőket. A mozgás, az arcjáték, a smink tehát felértékelődött a némafilm korában, és ennek tudatában készült, ennek tükrözésére is vállalkozott a békéscsabai előadás. Topolánszky Tamás igényes, színvonalas koreográfiát alkotott. Feltétlenül kiemelésre méltó az egész mozgásvilág, hiszen a beszédet pótolni kellett, és ezt a komoly kihívást, igen nehéz feladatot nagyszerűen megvalósítják a színészek. Pusztán fizikailag nagy teljesítményt nyújtanak, de azon túl még képesek érzelmeket is felmutatni, a nézőket megérinteni, ami sokszor a legnehezebb szerep.

Nemcsák Károly a címszerepben a némafilmes eszköztártól a modern színház kellékeiig mindenből biztos kézzel, könnyedén válogat

Plautus mestert azért is kedveljük, mert ütős társadalomkritikáját, leleplező humorát nem direkt módon zúdítja ránk, mindig kitalált valami furfangos történetet, leginkább egy kis szaftos szerelmi bonyodalom köré csavarta mondandóját. A konfliktus forrása A hetvenkedőben is az, hogy a vágyak, szerelmek útjában akadályok tornyosulnak, ezeket meg kell szüntetni; a műveletben a szolga és a kerítő segít. S ahogyan a többi színdarabban, itt is ikertestvér, titkos átjáró és hasonló dolgok bonyolítják a cselekményt.

Az eredeti bohózat nyelvezete szókimondó, sokszor kifejezetten huncut, pajzán, erotikus, nyers, durva. A szellemes szójátékokat a költészetből vett idézetek, hétköznapi beszólások teszik még színesebbé. Az előadás érdeme feltétlenül, hogy nem csap át obszcénbe, közönségesbe; miközben megtartja a nyelvi leleményt savát-borsát, ízléses és mértéktartó tud maradni. A közönség pedig felismeri az idézeteket, értékeli és díjazza a poénokat.

A tipikus plautusi figura, az okos, rafinált, ura eszén túljáró szolga, aki történetet mesél, a szereplőket bemutatja, a nézőkhöz fordul, kiszól hozzájuk a darabból, erkölcsi prédikációt tart és összegzi a látottakat. Igazi cselszövő, motorja az előadásnak. Ezt a főszerepet Tege Antal játssza jópofán, ügyesen, meggyőzően. Puruttya, a szolga bőrében körmönfont, agyafúrt, a totyogó Chaplint idézve megható és esendő. Kicsit Chaplin, kicsit bohóc, de nagyon emberi és hihető. Az első felvonásban sokszor nagyon magára hagyta a rendező, és monológjával egyedül marad az üres színpadon, ami azért is feltűnő, mert mozgalmas felütéssel, prológussal, gazdag háttérjátékkal, szinte zsúfolt színpaddal kezdődik az előadás. Mindez nem Tege Antal alakítását kisebbíti, hiszen a színész annál kimagaslóbb teljesítményt nyújt, főleg mozgásban, de alakításban, a publikum elvarázsolásában is. A produkció egyenetlensége viszont kifogásolható; az első felvonás nagyobb része túl epikus. Miközben tudjuk, már Plautus is zenével szőtte át műveit, szövegeit verslábakban írta, azok nem véletlenül olyan dallamosak. (A lírai betétek, dalok miatt emlegetik műveit az olasz opera elődjeként.)

 Az előadás érdeme feltétlenül, hogy nem csap át obszcénbe, közönségesbe

Jellegzetes alak Plautus műveiben az öntelt, bájolgó, kivagyi katona. Az eredeti címet, A hetvenkedő katonát A hetvenkedőre, a főhős nevét Hetvenire változtató cím a színházi burleszkben, „átiratóriumban" - ami Csiky Gergely fordítása után készült meglehetősen szabadon -, valamint a műsorfüzet első látásra egyszerűsítés. Valójában a katona szó elhagyásával  a történet, a mondandó és a kritika kiteljesedik, mert immár nemcsak a kor katonáit leplezi le, hanem minden más szakma és társadalmi réteg hetvenkedő, dicsekvő, felfuvalkodott figuráit, a szoborként, istenként tetszelgő hatalmat, bálványt, hódítót. Nemcsák Károly a címszerepben a némafilmes eszköztártól a modern színház kellékeiig mindenből biztos kézzel, könnyedén válogat, árnyaltan ábrázol és meggyőzően alakít. Talapzaton, magaslaton, oszlopot tartva domborít, pöffeszkedik vagy hölgyek társaságában gyengül el, egyaránt hiteles és emlékezetes, mert minden helyzetben mélyen emberi és humoros. A bohózat kimeríthetetlen lehetőséget kínál, minden emberi gyengéje egy labda, amit szolgája - ma szóvivőnek mondanánk - könnyedén leüt. Szerelmi légyott, ármány, cselszövés, csapda, házasságtörés, büntetés; itt senki sem az, akinek látszik, az események felpörögnek. A hódító és hatalmaskodó, végül lebukó Hetveni szerepében Nemcsák Károly mindvégig csapatjátékos marad, nem uralja önkényesen a terepet, alakításával nem nyomja el, inkább felfelé húzza színésztársai teljesítményét.

A bujálkodó, kifelé tekintélyt mutató, befelé viszont inkább kéjúr is jellegzetes és visszatérő figura az ókori író komédiáiban. Ebben az előadásban a beszédes névvel Kanmanusnak keresztelt figurát Márton András kellő eleganciával, emlékezetesen kelti életre. A lelkes, szerelmes ifjaknak A hetvenkedőben szűkebb teret szentel a rendező. Egy eléggé mamlasz, enervált fiút Gulyás Attila formál meg, három nagyon hasonlóra sminkelt és öltöztetett hölgyet pedig Komáromi Anett, Liszi Melinda és Bányai Ágota. A férfi többségű szereposztásból kiemelkedik, felüdülés a három női alakítás, főleg a dalbetéteknek köszönhetően. Csetlevicsként Csomós Lajos a bolondos szolgát eleveníti meg, ami kis szerep korlátolt lehetőségekkel, de kihozza belőle, amit lehet.

Titus Maccius Plautusról nem tudjuk pontosan, hogy mikor is élt (nagyjából időszámításunk előtt 250-184 körül), műveit először ebben az időszakban adták elő, 21 bizonyítottan saját darabja maradt fent az utókornak. Komédiáit, bohózatait főként görög mintára írta, szereplői görög helyszíneken jelennek meg. A furfangos szolga és a rászedett uraság kettősét előszeretettel alkalmazta később komédiáiban Shakespeare, Moličre és Lessing is. A maga korában nagyon közkedvelt volt Plautus, és sok kortársa próbálta utánozni, a középkorban méltatlanul elfelejtették, majd a reneszánszban fedezték fel újra. Azóta viszont töretlen a népszerűsége, és folyamatosan sikerrel játsszák vígjátékait, bohózatait az európai színpadokon.

Niedzielsky Katalin

Feltöltötte: G.E.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Némafilmre vitték Plautus színművét