2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Nagy sikerrel zajlott a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter rendezvénye
2010. febr. 12., péntek, 07.57.08 CET

A tegnapi napon nagy közönség előtt zajlott a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter üzletember találkozója.

Közel százan voltak kíváncsiak az érdekes és hasznos előadásokra.

Először Modor Antónia, a Thermál Consulting Kft. ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, majd pedig felkérte Domokos Lászlót, a Békés Megyei Önkormányzat elnökét, hogy nyissa meg a rendezvényt. Az elnök úr köszöntőjében kihangsúlyozta a klaszterek és az összefogás fontosságát. Ezután Dr. Kocziszky György, a Miskolci Egyetem rektora tartott előadást a klaszterek helyzetéről Magyarországon. Majd Dr. Puczkó László beszélt a fürdők szerepéről a turizmusban, felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon komoly szemléletváltásra van szükség a siker eléréséhez. A délelőtti programot Gulyás Péter, a Dél-alföldi RMI igazgatója előadása zárta, melyben a Magyar Turizmus Zrt. marketingtervéről beszélt.

 

A program délután 3 szekcióüléssel folytatódott:

  • A beutazó vendégforgalom növelése, előadó: Modor Antónia, a Békés Airport Kft. ügyvezetője
  • Gyógyturizmus, Dr. Tóth János, főorvos, Réthy Pál Kórház
  • Dél-alföldi Tourinform irodák találkozója

 

turisztika

Nagy sikerrel zajlott a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter rendezvény

 

Forrás: Glózik Klára Tourinform - Békés megye irodavezető, Thermál Consulting Kft.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Nagy sikerrel zajlott a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter rendezvénye

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu