2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Munkaértekezlet Adventi hangulatban
2009. dec. 18., péntek, 12.10.17 CET

A Békés Megyei Szociális Gyermekvédelmi Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegysége megtartotta év végi munkaértekezletét az újonnan beköltözött Békéscsabai székhelyén.

November vége és december eleje a lázas költözködés időszaka volt a gyermekvédelmi intézményegység részéről, hiszen a Gyulai Ady Endre utcai székházból a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat átköltözött a Békéscsabai Degré utcába. Az emberfeletti munka befejeződni látszik, hiszen a legszükségesebb iratok már megtalálták végleges helyüket a Szociális és Gyermekvédelmi Központ most már valóban egységes, közös épületében. A helyváltoztatás azonban ismét újabb változásokat hoz a dolgozók életében. Kézi Zoltánné szakmai igazgató helyettes az év utolsó munkaértekezletén értékelte a gyermekvédelem mögött álló 2009-es évet, levonva a következtetéseket és az újabb iránymutatásokat előrevetítve a 2010. évre vonatkozóan. A szakmai igazgató helyettes asszony Kalmár Zsolt Valami kezdődik, vagy végződik kedves kis könyvével köszönte meg a dolgozók egész éves fáradságos, lelkiismeretes munkáját.

Munkaértekezlet Adventi hangulatban
Az orosházi terület egyik szakembere Szabó Tibor

Munkaértekezlet Adventi hangulatban
A szakmai egységek vezetői átadják Kalmár Zsolt könyvét

Munkaértekezlet Adventi hangulatban
A gyermekvédelmi intézményegység dolgozói

Forrás: Békés Megyei Szociális Gyermekvédelmi Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
-wge-

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu