
Idén ismét megrendezésre került a mozgásélmény sportnap a Szabó Pál Téri Általános Iskola tornatermében Békéscsabán.

Idén ismét megrendezésre került a mozgásélmény sportnap a Szabó Pál Téri Általános Iskola tornatermében Békéscsabán.
A mostani rendezvény annyival volt másabb a többitől, hogy most Vantara Gyula Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere volt a meghívott vendég, aki egyben megnyitotta a rendezvényt, de köszöntőt mondott Sziszák Katalin is a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ igazgatója. A köszöntőbeszédek után megkezdődött a várva várt mozgásélmény sportrendezvény.
A célba dobás sem könnyű feladat.
A sportrendezvénynek most is nagyon sok résztvevője volt, ezáltal bőven volt versenyszám is. A versenyszámok a következők voltak:
A gurulásban a versenyzőnek gyógypedagógus segít.
A sportnapra a Degré utcai otthonból is érkeztek fiatalok, de számos más városból is érkeztek sportolók. A rendezvény 9 órakor kezdődött és 13 óráig tartott, közben 12 órakor félórás ebédszünet volt, majd azt követően 12.30 órakor ünnepélyes eredményhirdetésre került sor. Itt minden sportoló megkapta a jutalmat, ami egy nyakba való szalag és egy oklevél volt. Mindenki nagyon örült a jutalomnak. Az eredményhirdetés után zenére egy hatalmas kört alkottak a rendezvény versenyzői és ezzel zárult az élménysport rendezvény.
Miután mindenki bemutatta gyakorlatát, az elismerések következtek.
Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Faluhelyi Balázs