2010. febr. 26., péntek, 08.27.57 CET
Az Esély Sportegyesület rendezésében a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség Regionális Mozgásélmény Sportnapot szervez 2010. február 27-én 8.30-tól a Szabó Pál téri Általános Iskolában.
A verseny célja lehetőséget biztosítani a versenyzésre halmozottan sérült gyermekek és felnőttek számára.
Fontos, hogy a sport egyetemes legyen, és mindenki által elérhetővé váljon. Erre az adaptált, azaz speciális lehetőségekhez szabott sporttevékenység kialakítása biztosít lehetőséget, hogy a fogyatékos emberek is részesei lehessenek a sport élményeinek.
A mozgásélmény programot olyan értelmileg sérült emberek számára fejlesztették ki, akik mentális károsodás mellett többé-kevésbé mozgásukban is akadályozottak, halmozottan sérültek. Ezeknek az embereknek gyakran a legelemibb mozgások is komoly kihívást jelentenek, így sportolásuk során az adott képességeknek megfelelő mozgások végrehajtása lehet a fő cél. Hiszen mindannyiuk számára kitalálhatók olyan feladatok, amelyeket meg tudnak oldani. A megoldás pedig sikert jelent, a siker pedig hatalmas motivációs tényező, újabb próbálkozásra buzdít.
Jelen sportágnál nemcsak a fizikai képességek, hanem az értelmi képességek szintje is meghatározó, hiszen a megértés nélkülözhetetlen a végrehajtás szempontjából. Ezért ezek között a mozgások között vannak egészen egyszerűek, de vannak kicsit nehezebbek is.

A mozgás sikeres kivitelezése, élmény valamennyi résztvevő számára.
A szombati nap programjai a következők lesznek:
- résztvevők érkezése, regisztráció
- megnyitó
- versenyek lebonyolítása
- ebéd
- sportnap folytatása
- eredményhirdetés, sportnap zárása
A Mozgásélmény Sportnap szervezésében és lebonyolításában a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség mellett, az Esély Sportegyesület, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ, a Fogyatékkal Élők Békés Megyei Szövetsége, valamint a Békés Megyei Önkormányzat működik közre.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak erre a nem mindennapi sporteseményre.
Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége