2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Most még jobban fogok játszani!
2010. júl. 26., hétfő, 13.11.59

Bátori Mihály a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ lakója és az Esély Sportegyesület aktív sportolója edzőtáborban járt.

Július közepén, négy napos edzőtáborban voltam Pécsett. Itt készültünk a varsói megmérettetésre, ami ősszel lesz és a Világbajnoki címért folyik a küzdelem. Az első napon miután megérkeztünk a szállásra, megismerkedtem a csapattársakkal, közvetlen környezetemmel, majd a várossal is. Beszélgettünk arról, hogyan fognak zajlani az edzések, milyen balesetveszélyes helyzetek lehetnek és a házirend betartásáról. Ebéd után szabadon választott tevékenységekkel tölthettük az időt, én például vásárolni voltam. Az első napunk ilyen lazább volt.

Kemény munka vezet a sikerhez
Bátori Mihály az Esély Sportegyesület tagja edzés közben

A második napon alighogy megreggeliztünk egészen ebédig edzések voltak. Egy kis pihenő után kora délutántól vacsoráig újra csak az edzésekről szólt a nap. Este pihenésképpen kártyáztunk, TV-t néztünk és beszélgettünk, mert még nem annyira ismertem a társaimat.

Harmadik napon a táborban szintén minden az edzés körül forgott, csak a főétkezések utáni rövid pihenők maradtak. Jól bírtam a terhelést is, még ekkor sem voltam fáradt.

Misi a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ hírnevét erősíti
Misi nagyon szereti a megmérettetéseket

A legutolsó napunkon két részre oszlottak a sportolók, az egyik csoport, akik majd Varsóba mennek és a másik rész akik Athénba készülnek. Én ahhoz csoporthoz kerültem, akik a varsói csapatot erősítik. Annyira jó formában éreztük magunkat, hogy elhatároztuk még vacsora után is egészen sötétedésig edzeni fogunk. Sajnos baleset ért, a labda visszaütésénél rossz mozdulatot tettem és kificamodott a bokám. Nem tudtam lábra állni, így kórházba kellett mennem kivizsgálásra. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam.

Bátori Mihály az Esély Sportegyesület sportolója
Misi rehabilitáció közben

Szerencsére nem tört el a bokám, minden utasítást betartok, hogy hamar meggyógyuljak, és újra elkezdjem az edzéseket, mert most még jobban fogok játszani, hogy büszkék lehessetek rám.

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ
Szociális Intézményegysége
Deim Krisztina

Szóljon hozzá a fórumon!: Most még jobban fogok játszani!

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu