a 2010 / 2011-es tanév középiskolai szakmai kínálata jelentősen bővült.
A pályaválasztás előtt álló családok, tanulók döntésekor fontos szempont az, hogy a középfokú bizonyítvány megszerzése után ne a munkaügyi központok által szervezett tanfolyamokra kényszerüljenek a tanulók, hanem munkát találjanak, elhelyezkedjenek, illetve igényük szerint továbbtanuljanak.
Egyik legfontosabb irányváltásunk, hogy az érettségit adó képzésben a gimnáziumi osztály mellett informatikai szakmacsoportban szakközépiskolai jelentkezésre is lehetőséget biztosítunk. Ezzel azon tanulók felé fordulunk, akik jó közepes tanulmányi eredményükkel az érettségi megszerzését tűzik ki célul, de komoly a szakképzési érdeklődésük is az informatika irányába. Az ide jelentkezők tehát egyidejűleg készülnek az érettségire, mint minden más szakközepes képzésben, azonban csak egy idegen nyelvet tanulnak, s a számítástechnika világába bevezető szakmai előkészítő és alapozó képzésben vesznek részt.
Miért éppen az informatika szakirány felé nyitottunk? Úgy gondoljuk, hogy a ma már alapnak számító érettségi mellett ez egy olyan szakterület, melyben a legtöbb munkakörhöz napjainkban szintén elengedhetetlen informatikai ismereteket is elsajátítják az ide jelentkezők. Igen széles körű az iskolánkban érettségi után választható szakmai kínálat e szakmacsoportban: webmester, informatikai hálózatépítő és üzemeltető, gazdasági vagy műszaki informatikus szakmákat hirdetjük a következő tanévre.
Jól felszerelt számítógéptermeinkben eddig is igen sok tanuló érettségizett informatikából (négyes feletti átlageredménnyel), az idei tanévben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen is indulnak diákjaink. Évek óta sikeresen tesznek előrehozott érettségit is az erre vállalkozók.
Gimnáziumi osztályainkban a már korábbi, igen népszerű rendvédelmi képzés mellett választható még újként az utazás – turizmus fakultáció. E szakirány mind térségünkben, városunkban, mind országosan jelentős fejlődésnek indult. Képzési téren a jelentkezők (a gimnáziumban választott két idegen nyelvből) emelt szintű nyelvi és kommunikációs, illetve idegenforgalmi, idegenvezetési ismereteket sajátíthatnak el. Választott érettségi tárgyként az utazás – turizmus, mint tantárgy választható, s szakirányú továbbtanulás esetén beszámít a továbbtanulásba plusz pontként. Országosan egyedülálló lehetőség, hogy a szakmai gyakorlati ismereteket a tanulók a békési tanszállodában bővíthetik. A finn példa alapján megvalósuló kezdeményezés az elmúlt tanév óta folyamatosan és sikeresen működik mind a képzésben résztvevők, mind a vendégek örömére.
Ehhez hasonlóan a rendvédelmet választók is érettségizhetnek rendvédelmi ismeretek tantárgyból, ami nem csupán a rendészeti, katonai pályán továbbtanulóknál jelent előnyt, de államigazgatási, közigazgatási vonalon is.
Mindkét fakultáció esetén 9. és 10. osztályban gyakorlatibb jellegű, délutáni foglalkozásokon vesznek részt a tanulók, majd a 11. és 12. évfolyamokon elméletibb, „tantárgyi jelleggel” (tankönyv, tanórai keretben) zajlanak a foglalkozások, folyik az érettségire készülés. Természetesen mindez csupán lehetőség: attól, hogy valaki rendvédelmis, vagy utazás – turizmus órákra jár, az ötödik, választott érettségi tárgyát teljesen szabadon választhatja meg. Az iskolánkban oktatott bármely tantárgyból lehet érettségizni, vagy akár (a továbbtanulási szándék szerint) emelt szintű felkészítést kérni és vizsgát tenni.
Szakképzésünkben is a már évek óta népszerű (fodrász, szobafestő, eladó) szakmák mellett több szakmacsoportban bővítjük kínálatunkat.
Bármilyen napilapot, hirdetési újságot forgatva láthatjuk, hogy mind az építőiparban, mind a gépészeti szakmákban folyamatosan keresettek – vagyis állás és jó kereseti lehetőségekkel bírnak az általunk hirdetett új szakmák: a burkoló, a kőműves, a lakatos, a gépi forgácsoló, a hegesztő.
Nyílt napjainkon, pályaválasztási beszélgetések során kiderült, hogy nagyon sok tanuló és családtagjaik úgy gondolják, e szakmák nehéz, fizikai munkavégzést jelentenek. Toborzó filmjeinkben, fotóinkon igyekszünk tájékoztatni a fiatalokat arról, amit a szakmák jelenlegi mesterei emelnek ki foglalkozásuk bemutatásakor: a modern kor változásait, gépesítését, melyek jelentősen könnyítik, megváltoztatják a „klasszikus”, régi idők szellemében kialakult képet.
Iskolánk beiskolázási kisfilmje
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a jól kiépített külső gyakorlati helyeinknek köszönhetően a szokásos tanulói juttatások (ösztöndíj, munkaruha, étkezési támogatás) mellett e szakmák (éppen keresettségük miatt) kiemelt támogatásban részesülnek az állam részéről is.
Dévaványán s a környékbeli településeken működő cégek és vállalkozások folyamatosan jelzik munkaerő igényüket, elhelyezkedési lehetőséget teremtve a végzetteknek.
Természetesen nem csupán fiúk jelentkezését várjuk szakképzésünkbe, gondoltunk a lányokra is. Régi – új szakmának nevezzük a 2010 / 2011-re meghirdetett női és férfi szabó, illetve a csecsemő és gyermekruha készítő képzéseket. Iskolánk nagy hagyományokkal rendelkezik e szakmák oktatása terén. Újdonságot jelent a már fent említett kiemelt állami támogatás, illetve az, hogy a gyenge minőségű tömegárucikkeket előállító keleti piac mellett folyamatosan szükség van a modern igényekhez igazodó, az egyedi jelleget kielégítő, igényes munkaerőre. Az iskolánkban működő vállalkozás jelenleg is élő példa erre, s a további helyi, illetve környékbeli fejlesztések jövőbeli garanciát is jelentenek.
Külön öröm számunkra, hogy a környező települések diákjai és szüleik is felfigyeltek szélesülő szakmakínálatunkra és nagy számban vettek részt hagyományos és alternatív, interaktív nyílt napjainkon november hónapban.