Újabb állomásához érkezett az Otthonunk Békés megye elnevezésű rendezvény. Ezúttal Mezőberény látta vendégül a megyejárást. A programsorozatot még 2008-ban indította útjára a Békés Megyei Önkormányzat azzal a céllal, hogy megismertesse az önkormányzat szerepét, működését, valamint a megye intézményeit.
Érdekeket képvisel és véd, értékeket őriz és fejleszt, a megye egészében gondolkodik és közszolgáltat. Ezzel a három céllal indította útjára a megyejárást a Békés Megyei Önkormányzat még 2008 márciusában. Azóta több mint 70 települést látogattak végig, most megérkeztek Mezőberénybe is.
Megoldást keresett Mezőberény is. A helyi önkormányzat rengeteg pályázatot nyújtott be a város fejlesztése érdekében, ezáltal a megye egyik legdinamikusabban fejlődő városává vált.
Jelenleg is rengeteg pályázat fut a városban, ilyen például a hamarosan átadásra kerülő Hosszú-tó, a mezőberényi bölcsőde, valamint a belváros rehabilitációja is. A város viszont új távlatok felé is nyit, megpróbálják felhasználni a geotermikus energiát.
Ezáltal a 70 milliós fűtésszámla csaknem 50-55 millió forinttal csökkenhetne. Ez pedig Mezőberény 11 ezres lakosságát is érintené. A településen élők főként mezőgazdaságból, vagy üzemi munkákból tartják fent magukat, a statisztikai adatok szerint viszont egyre több a munkanélküli.
A megyejárás folytatásaként elsőként a megyei önkormányzat újonnan kinevezett alelnöke majd pedig a település polgármestere helyezte el ujjlenyomatát a 6X6 méteres vándortérképen.
A rendezvény az emeleti tárgyalóban Mezőberény képviselő-testületének soron kívüli ülésével zárult, melyen bemutatkozott a megyei önkormányzat valamint annak intézményei. A következő megyejárás Tótkomlóson lesz