2012.05.23 - szerda, Dezső napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Megyejárás Dévaványán 2009. július 3.

2009. júl. 10., péntek, 08.16.51

Füzesgyarmat után, a Megyejárás soron következő helyszíne Dévaványa volt. Városunkban három megyei fenntartású intézmény is működik. Ezek közül a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény falai között került sor az emlékezetes eseményre.

 

Farkas Zoltán Úr a Megyei Közgyűlés Alelnöke avatta fel „A Megye Intézménye” feliratú emléktáblát, mely iskolánk  bejáratánál kapott helyet. Hasonló feliratú réztáblát vehettek át a Borostyánkert Szociális Otthon és a Gyermekotthon vezetői is az Alelnök Úrtól, aki ezt követően megnyitotta a Megyejárás rendezvényét. Beszédében méltatta a rendezvény jelentőségét, a település és megye kapcsolatának történelmi távlatait is. Pap Tibor Polgármester Úr üdvözlő szavai után együttesen helyezték el kézlenyomatukat a megye térképén.

 

megyejaras

 

 

A megyetörténeti kiállítást Dr. Erdész Ádám nyitotta meg, majd a rendezvény következő helyszínére, Sarkadra invitálta a vendégeket a város jegyzője.

 Az ünnepi testületi ülést megelőzően mindenkinek lehetősége nyílt, hogy kézlenyomatának elhelyezésével megörökítse részvételét ez emlékezetes rendezvényen.

A testületi ülésen kiemelt témaként szerepelt az egészségügy és az oktatás helyzete, bemutatásra kerültek a megyei fenntartású intézmények, munkájuk, eredményeik.

 

 pódium

 

A középiskola épületében felállított „ A dévaványai szakképzés 100 éve” című kiállítás megnyitójával ért véget  a helyszíni program. A rendezvény ünnepélyes  zárására a református templomban megrendezett komolyzenei hangverseny keretében került sor.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Megyejárás Dévaványán 2009. július 3.

 

 

23.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu