
Két díjat nyert a PROHUN 500 terep-rallye verseny. A gyulai központú békés megyei futam lett idén az Év Versenye, valamint megkapta az Autósport és Formula Magazin Média Különdíját.

Két díjat nyert a PROHUN 500 terep-rallye verseny. A gyulai központú békés megyei futam lett idén az Év Versenye, valamint megkapta az Autósport és Formula Magazin Média Különdíját.
A november 8-i hétvégén tartotta éves díjkiosztóját a terep-rallye szakág a Hungaroringen. Az évzáró ünnepségen a Sólyom Team Motorsport Egyesület által szervezett PROHUN 500 országos bajnoki és közép-európai terep-rallye zóna kupa futam is besöpört két díjat. A Békés megyei, gyulai központú rendezvény lett a 2009-es Év Versenye, valamint az MNASZ kiemelt médiapartnere, az Autósport és Formula Magazin Média Különdíját is kiérdemelte.

Állták a sarat az autók a nehéz pályán
A verseny fő szervezője, Sólyom Olivér elmondta: Továbbra is szeretnének együttműködni eddigi partnereikkel - Gyula városával, Dobozzal, Kötegyánnal, Méhkerékkel, Sarkaddal, Sarkadkeresztúrral, Tarhossal és Újszalontával -, sőt további területek, önkormányzatok bevonását terveik. Tapasztalatai alapján nem ismernek jobb és odaadóbb partnereket a békés megyei embereknél.
Forrás: Glózik Klára Tourinform - Békés megye irodavezető, Thermál Consulting Kft.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Siker a 2009 PROHUN 500 Terep-rallye Díjkiosztón