
A gimnazisták számára megrendezett Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulói lezajlottak, most a 11. és 12. évfolyamos gimnazistáink mellett a szakképzősök is komoly megmérettetésnek indultak.

A gimnazisták számára megrendezett Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulói lezajlottak, most a 11. és 12. évfolyamos gimnazistáink mellett a szakképzősök is komoly megmérettetésnek indultak.
Az elődöntők januárban s február elején kerültek / kerülnek megrendezésre. E fordulóban a végzős résztvevők egy, a szakmai írásbeli vizsgához hasonló komoly írásbeli, elméleti megmérettetésen vesznek részt. Az innen továbbjutók számára kerül megrendezésre a tavasz folyamán Budapesten a Szakma Sztár fesztivál, ahol a szóbeli fordulón kívül a gyakorlati vizsgaszerű megmérettetés kerül előtérbe. Asztalosaink közül Papp Zsolt, Laskai Sándor és Koczka István; illetve Cserna Dániel, Tóth János és Nyíri János festő tanulóink vállalták a megmérettetést. Legnagyobb létszámban (mint mindig) a fodrász tanulók jelentkeztek: Szalai Adrienn, Szakács Éva, Szatmári Anett, Sándor Katalin, Zsótér Zsanett Anna és Vinkó Beáta. Reméljük eddigi hagyományainkhoz híven az idén is képviselhetik majd iskolánkat a budapesti rendezvényen is.

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Megyei elődöntő a Szakma Kiváló tanulója versenyen - FGYKI
Tiszta idő : 2 C