2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Megyegyűlés: Kimozdulhat a holtpontról az M44-es
2010. jún. 25., péntek, 15.23.28

Százmillió forint elkülönítéséről döntött a megyegyűlés az M44-es közút leállított előkészítő munkálatainak mielőbbi megvalósítása érdekében, derült ki a testület június 25-i ülésén. A kezdeményezés elősegítené a jelenleg előkészítetlen és jelen állás szerint az év végéig már biztosan szüneteltetett előkészítés elindítását. Továbbá harmincnyolc képviselő egy havi tiszteletdíja egy részének felajánlásával elősegítik az elmúlt hetek Békés megyei viharkárainak enyhítését. A több mint egymillió forintos felajánlással a megyei fenntartású intézményekben előállított termékeken keresztül biztosítanak gyorssegélyt élelmiszeradománnyal, valamint az újjáépítést segítő építőanyagok biztosításával. Az ülésen bemutatásra került a megye Társadalmi -gazdasági programja is, melyet további két évvel hosszabbítottak meg 2015-ig, valamint beszámolókat hallgathatott meg a grémium a Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Program elmúlt két éves eredményeiről is.

Határozottabb lépést kezdeményezett a megyegyűlés az M44-es gyorsforgalmi út közelmúltban forráshiány miatt leállított Kondoros-Tiszakürt közötti szakasza előkészítési munkálatainak mielőbbi újraindításáért, mivel Békés megye számára már évek óta stratégiai kérdés az egész megyén átívelő közút sorsa. Mint kiderült, az elmúlt nyolc évben benyújtott felterjesztések nem hoztak számottevő eredményeket az útfejlesztés területén, ezért a közgyűlés arról hozott egyhangú határozatot, hogy százmillió forintot különít el saját költségvetéséből az M44-es gyorsforgalmi út mielőbbi megvalósítása érdekében, a fejlesztési feladatokat finanszírozó céltartalék terhére. Domokos László a témával kapcsolatosan elmondta: a kezdeményezéssel az egyik világosan meghatározott kötelezettségünket jelöltük meg annak érdekében, hogy kimozdítsuk az útfejlesztést a jelenlegi holtpontról, majd hozzátette: az elmúlt két hétben vált világossá, hogy a Kondoros-Tiszakürt közötti útszakasz pénzügyi előkészítése nincs rendezve. A megyei elnök azt is kiemelte, hogy a Kecskemét-Tiszakürt szakasz letervezésére Kecskemét városa már sikerrel pályázott, és a Békés Megyei Önkormányzat pedig már benyújtotta a Közlekedés Operatív Programon belül a Kondoros-Gyula közötti szakaszok letervezésére vonatkozó pályázatát. Domokos László leszögezte: amennyiben a pályázat sikeres lesz, úgy lehetőség nyílik majd uniós forrásokra is pályázni, amelynek sikeressége esetén akár 85%-os támogatást is igényelhetnek útfejlesztésre.

 

Határozottabb lépést kezdeményezett a megyegyűlés az M44-es gyorsforgalmi út közelmúltban forráshiány miatt leállított Kondoros-Tiszakürt közötti szakasza előkészítési munkálatainak mielőbbi újraindításáért

Százmillió forint elkülönítéséről döntött a megyegyűlés az M44-es közút leállított előkészítő munkálatainak mielőbbi megvalósítása érdekében 

 

A napirendi pontok megtárgyalása előtt a közeli Semmelweis Nap alkalmából 4 egészségügyi szakdolgozó vehetett át elnöki dicséretet. Elismerésben részesült Szabó Edit gyermekápoló, Cser Imréné részlegvezető ápoló, Kádárné Szabó Ildikó otthonápolási vezető és Dr. Gurzó Zoltán belgyógyász szakorvos, akik mindannyian a Pándy Kálmán Megyei Kórház szakdolgozói.

 

Szabó Edit gyermekápoló átveszi Domokos Lászlótól az elnöki dicséretet

 A közeledő Semmelweis Nap alkalmából négy egészségügyi szakdolgozó vehetett át elnöki dicséretet

 

A Pándy Kálmán Megyei Kórház kitüntetett dolgozói

 Elnöki elismerésben részesült (balról):Cser Imréné részlegvezető ápoló, Dr. Gurzó Zoltán belgyógyász szakorvos, Szabó Edit gyermekápoló és Kádárné Szabó Ildikó otthonápolási szolgálati vezető

 

Az elismerések átadását követően Dr. Kulcsár László, a mezőgazdasági bizottság elnöke tájékoztatott az elmúlt hetek rendkívüli időjárási eseményeinek következményeiről, többek között a mezőhegyesi jégeső katasztrófát okozó pusztításáról, melynek kapcsán a bizottság felmérte a vihar okozta mezőgazdasági károkat. Tájékoztatójából kiderült, hogy a vihar közel huszonötezer hektáron okozott károkat. Ezért a bizottság a megyegyűlés közvetítésével soron kívüli segítséget kért a kormánytól a mezőgazdasági kárenyhítésben, melyet a testület egyhangúlag támogatott.

 

Macsári József a szociális és egészségügyi bizottság elnöke arra kérte a megyegyűlést, hogy a egészségügyi bizottság által hozott határozatot - miszerint kérik az egészségügyi szaktárcát, hogy a lakosság zavartalan gyógyszerellátását biztosítsa - erősítse meg, amelyet a testület egyhangúlag fogadott el.

 

Az egy héttel ezelőtti viharokban súlyos károkat szenvedett Mezőhegyes, Dombegyház és Battonya megsegítéséről is döntött a megyegyűlés. Harminchat képviselő június havi tiszteletdíjának, Domokos László elnök és Farkas Zoltán alelnök pedig a pénzügyi bizottság által a tavalyi évre neki megítélt jutalmának egy részéről mondott le a jó ügy érdekében. Ezeknek járulékokkal együtt számított összege 1 millió 156 ezer 960 forint, amelyet a testület az érintett három település önkormányzatán keresztül mint keretet ajánl fel a károsultaknak. A gyorssegélynek nevezhető támogatás a megyei fenntartású intézmények által előállított termékek formájában jut el a bajba jutottakhoz, így elsősorban az építőanyagok, illetve tartós élelmiszerek vásárlásában fog segítséget jelenteni számukra. Továbbá az elnök és az alelnök a jutalmuk összes fennmaradó részét, azaz két-kétmillió forintot ajánlott fel a Pándy Kálmán Alapítvány számára, mivel a szürkehályogműtétre várakozók száma már meghaladja az ezer főt. Ebből az összegből a Szemészeti Osztályon körülbelül ötven beteget tudnak hamarabbi időpontban megoperálni, így azok látásán javítani.

 

Harminchat képviselő június havi tiszteletdíjának, Domokos László elnök és Farkas Zoltán alelnök pedig a pénzügyi bizottság által a tavalyi évre neki megítélt jutalmának egy részéről mondott le a jó ügy érdekében

Az egy héttel ezelőtti viharokban súlyos károkat szenvedett Mezőhegyes, Dombegyház és Battonya megsegítéséről is döntött a megyegyűlés 

 

Domokos László megyei elnök arról is beszámolt, hogy az Indonéz Köztársaság magyarországi nagykövete Mangasi Sihombing a Békés megye és Észak Szumátra Tartomány közötti jó kapcsolatok ápolása céljából június 16-án megyénkbe látogatott el, mely látogatás során mintegy 220 ezer forintnak megfelelő, 1000 amerikai dollárt ajánlott fel a Békés megyei ár- és belvízvédekezés munkáinak megsegítésére. A felajánlást a megyei önkormányzat idei költségvetéséből még további 280 ezer forinttal egészítette ki, majd ezt követően egyhangúlag arról döntött, hogy az összegyűlt félmillió forintot támogatásként átadja a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság speciális mentési feladatokat végző Körös Mentőcsoportja számára. Dr. Takács Árpád katasztrófavédelmi igazgató tájékoztatása szerint a felajánlott összeget egy mentőcsónak beszerzésére fordítják.

 

Békés Megye Társadalmi-gazdasági Programjának (TGP) félidős értékelésével is megismerkedhetett a megyegyűlés

Összesen 500 ezer forintos támogatást nyújtott a megyegyűlés és az indonéz nagykövet a Körös Mentőcsoport számára

 

Békés Megye Társadalmi-gazdasági Programjának (TGP) félidős értékelésével is megismerkedhetett a megyegyűlés, melyből kiderült, hogy az elmúlt években a program új szemléletű megyei feladatellátásra törekedett, emellett meghatározta, a kötelező közszolgáltatási feladatok egyre magasabb szintű ellátását. Azonban arra is figyelmet fordított, hogy az önkormányzat kezdeményező és koordináló szerepet töltsön be Békés megye megújuló képességének kibontakoztatásában és előremutató, új módszereket vezessen be. Ennek része volt az a kezdeményező szerepű Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Program (NGP) is, mely a megye gazdaságának fejlődési útra állítását a gazdaságélénkítésben határozta meg. A program értelmében a megye újraértelmezte köztelező és önként vállalt feladatait, és tíz munkacsoporttal megkezdte a tervezet kivitelezését. Domokos László megyei elnök a témával kapcsolatosan elmondta, hogy az NGP-ben rendelkezésre álló források mintegy 80%-ának felhasználásáról már döntés született. Szilágyi Menyhért szerint a TGP összegzése most időszerű, amely az előző négy év kihívásait és küzdelmeit összefoglalja, azonban sajnálatát fejezte ki, hogy a programot korábban nem vitatták meg hosszabban. Tolnai Péter arra emlékeztetett, hogy az előző ciklusban mintegy hetven megyei kezdeményezést utasított el a kormány, véleménye szerint a visszautasító politika alapvetően változtatta meg az emberek életkörülményeit.

 

Balról: Farkas Zoltán alelnök, Domokos László elnök, Dr. Dávid Sándor főjegyző

 Békés Megye Társadalmi-gazdasági Programjának (TGP) félidős értékelésével is megismerkedhetett a megyegyűlés

 

Stabil, hosszú távú és megalapozott, ezek a jellemzői a megyei önkormányzat vagyongazdálkodásának, melyben meghatározzák az önkormányzat fedezeti tartalék vagyonát és csoportosítják az elvégzett és tervezett beruházásokat megtérülésük, illetve hasznosításuk szerint. Ennek lényege, hogy a korábbi kötvény kibocsátásából felszabaduló forrásokat a lehető legjobb kombinációban rendeljék majd a felmerülő szükségletekhez. Alapelvként meghatározták azt is, hogy a kötvényforrásból megvalósított beruházásokat, felújításokat és befektetéseket, mint vagyontárgyakat a fedezeti tartalék körébe sorolják. A kötvényforrásból létrejött beruházások által létrejött vagyongyarapodást is a kibocsátott kötvények és a felvett hitelek visszafizetéséhez használják fel, az elsődleges szakmai célok teljesítésén túl. Domokos László a témával kapcsolatosan elmondta, hogy csak annak az önkormányzatnak van mozgástere és cselekvőképessége, amelyik elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkezik. Erre törekszik a megyei önkormányzat is. - A stabilitást úgy lehet elérni, hogy az intézményeinket pénzügyi egyensúlyban tarjuk, csak ekkor lehet a megyei önkormányzat költségvetése is egyensúlyban, mondta el a megyei elnök. Majd hozzátette: nem a pénzköltést kell szem előtt tartani, hanem a közpénzzel való gondos és folyamatos gazdálkodást, amely a források megfelelő beosztását jelenti.

A nyári szünetet követően a megyei közgyűlés elmúlt 4 éves ciklusát lezáró ülésére várhatóan szeptember 10-én kerül majd sor, mely az új törvények értelmében az utolsó alkalom lesz, melyen negyven képviselő vesz majd részt.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T. - G.E.

 

Fotó: Martin Gábor

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Megyegyűlés: Kimozdulhat a holtpontról az M44-es

 

 

04.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
12
19
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu