2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Meglátni és megszeretni
2010. jún. 15., kedd, 09.18.20

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ nappali ellátásában részesülő két fiatallal beszélgettem, akik szombaton mondták ki a boldogító igent.

"Az első találkozásunk alkalmával nagyon szépen sütött a nap, ilyen szép csillogást talán még sohasem láttam. Igen hamar kiderült, hogy sok mindenben megegyezünk, Ő is azt az ételt szereti amit én, és hasonló a zenei ízlésünk. Az utóbbi időben szűkösen voltunk, hiszen spórolnunk kellett az esküvőre. Az én férjem nagyon jól tud bánni a pénzzel.  Mindig álmodoztam arról, hogy milyen esküvőt szeretnék és ez pont olyan volt, mint álmomban. Elképzeltem, hogy a csokromban fehér és vörös rózsák legyenek, és ilyen csokrom is volt. Igazi mennyasszonyi ruhát szerettem volna és azt is megkaptam. Apukám sokat segített, rá mindig számíthatok.  Az utolsó lányestémet Apukámmal töltöttem, sokáig beszélgettünk. Édesanyámat elvesztettem, ezért Apa és köztem nagyon közeli a kapcsolat.  Szombaton reggel a fodrásztól már fátyolban mentem a kozmetikushoz és az utcán mindenki mosolyogva gratulált, nagyon boldog voltam.  Józsiban megszerettem az őszinteségét. A lakodalomban mindenki táncolt még a kerekesszékesek is. Hétfőn már a munkahelyemen az asszonynevemet írhattam és ez végtelen boldogsággal töltött el. Szeretnénk egy saját lakást, jó lenne, ha kertes ház lenne, vagy legyen lift, de mindenképpen legyen akadálymentesített, hogy Józsi könnyen tudjon közlekedni." - mesélte Györgyi

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ nappali ellátásában részesülő két fiatal
Alig várták már, hogy végre kimondják a boldogító igent.

A két fiatal a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ nappali ellátásában részesül
A mennyasszonyi csokor Györgyi álma volt

Józsi büszke és boldog mosollyal az arcán folyamatosan Györgyi szavába vágott, alig várta már, hogy elmesélhesse a nagy találkozást.

"Állami gondoskodásban nevelkedtem. Egy éves koromban kerültem az Egészségügyi Gyermekotthonba és attól kezdve itt éltem, a szüleimmel minden kapcsolatot megszakítottam.  Az én családom azok a fiatalok, akikkel együtt nőttem fel. A nagy változás, akkor következett be az életemben, amikor Györgyit megismertem.  Természetesen ekkor már túl voltunk mind a ketten egy-egy rossz kapcsolaton.
A portán árusította a szociális foglalkoztatás termékeit. Én úgy tanultam, hogy először nem a nőnek kell a férfi után szaladni, hanem fordítva, a férfi szaladjon a nő után. Összegyűjtöttem minden bátorságomat és arra kértem, hogy beszélgessen velem. A társalgás során próbáltuk megismerni egymást és megegyeztünk, hogy megpróbáljuk. Sokszor találkozgattunk. Aztán egyszer Györgyi meghívott magukhoz. Megismertem az apukáját és a testvérét, Ők rögtön elfogadtak. Egyszer csak már Györgyiéknél töltöttem minden szabadidőmet. Gyuri bácsival sokat beszélgettem Györgyiről, a szerelemről, házasságról és egy ilyen beszélgetés alkalmával fogalmazódott meg bennem a házasság gondolata. Mindennek meg van a maga útja. Először pályáztunk a FÉSZEK lakásprogramra, és szerencsénkre nyertünk. Lassan három éve élünk közösen. Mindenkinek meg van a saját feladata. A konyha a feleségem birodalma, a vásárlásnál is Ő dönt. Az esküvő csak egy papír nem helyettesíti a szerelmet, az a fontos ami itt van az ember lelkében. Az esküvővel egy új családot kaptam. Az álmom még egy biztos munkahely. Györgyit én már nagyon féltem és vigyázok rá." 

Györgyi és Józsi több barátja a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ ellátásában részesül
Barátok közt

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége
PJ

Szóljon hozzá a fórumon!: Meglátni és megszeretni

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu