2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Medgyesbodzáson vendégeskedett a megyejárás
2010. jan. 28., csütörtök, 12.56.00 CET

A térség legjobb ivóvizének forrása, Medgyesbodzás látta vendégül ma a megyejárást. A 800 lelket számláló községet is sújtják napjaink problémái, az elöregedő lakosság, az elvándorlás és a munkanélküliség. A problémák egyedüli megoldását a munkahelyteremtés jelentené.

Bodzásfalu történelmi kutatások szerint már a XV. század eleje óta szerepel írott emlékekben, Medgyesbodzást pedig kertész községként telepítették az 1800-as években. Az itt élők ma inkább csak mezőgazdasággal, ezen belül is dinnyetermesztéssel foglalkoznak, korábban azonban sokak megélhetését biztosította az állattenyésztés.

Medgyesbodzás az Otthonunk Békés megye elnevezésű rendezvénysorozat 52. állomása

Bodzásfalu történelmi kutatások szerint már a XV. század eleje óta szerepel írott emlékekben

Medgyesbodzás az Otthonunk Békés megye elnevezésű rendezvénysorozat 52. állomása, több települést látogattak már meg a megyei vezetők. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a kistelepülések folyamatosan leépülnek, lakosságuk elvándorol. Viszont azt az utat, aminek segítségével ez megállítható lenne, nehezen találják meg. Az egyedüli megoldás sokak szerint a munkahelyteremtés.

Nincs lehetősége a településnek, mellyel a községben tarthatná a fiatalokat. Támogatást nem tudnak adni, munkahely pedig nincs.

Megyetörténeti kiállítás

A megyetörténeti kiállítás megnyitójában Medgyesbodzás került középpontba

A reményt azonban nem szabad feladni. A jövőben hinni kell, mert ha nem hiszünk a jövőben, akkor eleve eltemetjük saját magunkat- vélik sokan.

Ezért is fontos a megyejárás, mellyel a megye közelebb kerülhet a településekhez. Az összetartozás jeleként ismét elhelyezték a megjelentek kéznyomukat a vándortérképen.

Játszunk együtt gyermekelőadás

Az összetartozás jeleként ismét elhelyezték a megjelentek kéznyomukat a vándortérképen

A megyetörténeti kiállítás megnyitójában Medgyesbodzás került középpontba, a községről ismerhetett meg fontos információkat a hallgatóság. A község képviselőtestületének soron kívüli ülésén pedig még alaposabban ismerték meg a megye szerepét és Medgyesbodzás problémáit a vezető személyiségek.

 

Forrás: CsabaTV 

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Medgyesbodzáson vendégeskedett a megyejárás

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu