2010. jún. 22., kedd, 08.21.14
A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ dolgozói meghívást kaptak egy színvonalas az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány által szervezett konferenciára. Itt a témában jártas szakemberek és egy autizmussal élő fiatal érdekes és sokszor megindító beszámolókat tartottak.
Czégény Gyula a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal Szakmai Felügyeleti Osztályának osztályvezetője, köszöntőjében beszélt a megye, a civil szervezetek és közoktatás szoros összefogásának fontosságáról. „ A jó gyakorlatokat lehet átadni" - a források csökkenése nem feltétlenül kell, hogy magával vonja a fejlesztés színvonalának csökkenését, hiszen a jó ötletek és a kreativitás nem pénz kérdése.
Szilvásy Zsuzsanna az Autisták Országos Szövetségének elnöke, aki maga is érintett szülő kisfilmek segítségével mutatott be, alkalmazható, jó ötleteket az autizmussal élők integrálását illetően.
Soltész Veronika AUT-INFO Autizmussal élő gyermekekért és családjaikért Alapítvány elnöke, a pedagógusok óriási felelősségéről beszélt, mely szerint néhány pozitív megerősítés a szülő felé hatalmas segítség az autizmussal küzdő családoknak. Téves nézet, mely szerint a szülő megkönnyebbül a diagnózis után, mely sokszor orvostól-orvosig rohangálás után lesz egyértelmű, ha kimondják az autizmust elveszik a remény, hogy még lehet olyan jövőképe, mint kortársainak. Ismét megrázó kisfilmet láthattunk, melyben autista kisgyermeket nevelő édesanyák beszéltek küzdelmes hétköznapjaikról. Láthattuk, mennyi energiába is kerül a mások számára rutinos fogmosás kivitelezése, egy bevásárlás... A sok negatív kritika, mely szülői mivoltuknak, "rosszul nevelt" gyermeküknek szól. Pedig ők a valódi hétköznapi hősök, akik legtöbbször egyedül küzdenek, hiszen ilyenkor a családok nagy része széthullik. Az egyik anyuka így fogalmazott:"Már nem volt mit adnom a férjemnek, mert semmim sem maradt."

A hallottak megvitatása. Nagy hatással voltak ránk az elhangzottak
Csepregi András a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetője, aki országos szinten is elismert gyógypedagógus, pedagógiai szakpszichológus elmondta, hogy minden 150. gyermek autizmussal születik és amennyiben állapota megengedi, törvény által joga van az integrációra, mint sajátos nevelési igényű gyermeknek. A 2010/2011 tanévtől a közoktatási intézményeknek pályázati forrás biztosításával gondoskodnak az autizmus specifikus oktatás fejlesztéséről.

Csepregi András aki igazán sokat tesz az autizmussal élőkért
Balázs Gergely autizmussal élő fiatal előadásában meghallgattuk Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér című meséjét, mely a szeretetről és a másság elfogadásáról szólt, mindannyiunk elé tükröt tartva.
Túri Anikó érintett fiatal személyes beszámolóját hallhattuk, mely által megtudtuk, milyen nehéz az autista fiataloknak közösségbe illeszkednie, barátokat találnia. Állandó súlyos kérdés, hol tudnak elhelyezkedni tanulmányaik befejezése után.
Szántó Tamás az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány ügyvezetője, aki szintén érintett szülő feltette a fontos „Kinek jó? és Miért jó?" - kérdéseket. Tanulságos gyakorlati példán keresztül ezt érzékeltette is: "Ha nem viszem le többet a gyereket a játszótérre csúszdázni, az lehet, hogy nekem jó, mert nem fognak rám mutogatni, kritizálni, mint rossz szülőt, de azzal, hogy otthon maradunk a gyereknek nem jó, mert újabb bizonytalan órákat szereztem az életében."
Mindannyiunk közös feladata, hogy ne váljék igazzá az a mondat, amit egy autista fiatal édesanyjától olvastam: "Van akinek élete van. Van akinek sorsa. Sorsa, mely jobbra fordulhat - kivételes esetben..."
Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Deim Krisztina
Szóljon hozzá a fórumon!: Más út - lehetőség az autizmussal élő személyeknek és családjuknak