Békés megye hírek

Magas színvonalú szakmai gyakorlaton voltak a BÉKSZI-s diákok

Magas színvonalú szakmai gyakorlaton voltak a BÉKSZI-s diákok

Magas színvonalú szakmai gyakorlaton voltak a BÉKSZI-s diákok

Magas színvonalon hajtotta a végre a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium a Tempus Közalapítvány által támogatott „Műszaki tanulók gyakorlata a német iparban” című projektet.

 

Mint az alapítvány összegzéséből a napokban kiderült, a Lipcse mellé 2012 és 2013 nyarán kiutazott 5-5 tanuló egy autóalkatrészt gyártó német vállalkozásnál megismerhették a korszerű forgácsolási eljárások során használt, számítógépek által vezérelt forgácsoló gépeket. A négy-négy hetes gyakorlat során részt vettek a termékgyártásban és felügyelték a gépek működését is.

 

A Tempus Közalapítvány értékelése külön kiemeli, hogy a BÉKSZI-vel együttműködő német partner olyan gyakorló munkahelyet talált a magyar diákoknak, ahol a munkafolyamat az itthonihoz hasonló metódusokból áll, így könnyen adaptálható a hazai viszonyokra.

 

A mérleg szerint a kiutazó diákokból összetartó csapat alakult ki a néhány hét során, a vendéglátók is kifejezték elégedettségüket a fiatalok munkájáról, de az egyik kísérő tanár is így fogalmazott: „Örülök, hogy ilyen tanulókkal dolgozhattam”.

A gépi forgácsoló szakma a megyei fejlesztési és képzési bizottság szerint hiányszakmának minősül, ezért a kétéves projekt célja többek között az is volt, hogy a gyakorlat végeztével hozzájáruljanak tanulóik elhelyezkedéséhez, illetve népszerűsítsék ezt a szakmát.

 

www.bekszi.hu

 

www.bekszi.hu

 

www.bekszi.hu

 

www.bekszi.hu

 

www.bekszi.hu