2010. dec. 6., hétfő, 09.44.48 CET
Békéscsaba városa 2010. december 4-én először adott otthont nemzetközi női labdarúgó tornának. A foci torna helyszíne a Mester Klub volt. A rendezvényen két korosztályban folytak a mérkőzések. Az utánpótlás korosztályban 3 csapat, a felnőttek között pedig 7 csapat körmérkőzéseken döntötte el a torna végső sorrendjét. A torna célja a női labdarúgás népszerűsítése és egy kellemes nap eltöltése volt sportbaráti környezetben.
Utánpótlás korosztályban Békéscsabát két csapat is képviselte: a házigazdák utánpótlás csapata, és a Szabó Pál Téri Általános Iskola lány focicsapata.
A kupa rangját emelte az NB2-es nagypályás bajnokságban játszó Szegedi AK csapata. Békés megyét két csapat képviselte: a házigazda Békéscsabai NLSC és az Oroslány NLSE együttese. Az ország több városából érkeztek csapatok: Debrecenből, Mórahalomról, Szegedről. Továbbá nagy örömünkre szolgált, hogy ADA-Nagyszalonta csapata is elfogadta a meghívást. A házigazdák a résztvevő csapatok tagjait vendégül látták egy tál bográcsosra. A rendezvény főtámogatója Dr. Ferenczi Attila önkormányzati képviselő volt. További támogatók: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Békés Megyei Labdarúgó Szövetség, E6, Gold reklám Bt., Hetes Kft, Mester Klub, Nemzeti Civil Alapprogram.

Békéscsabai NLSC - Debrecen - Irinyi

Debrecen-Irinyi
Körmérkőzések eredményei:
|
Szegedi AK Utánpótlás
|
-
|
Szabó Pál Téri Iskola
|
6-0
|
|
Szegedi AK Utánpótlás
|
-
|
Békéscsabai NLSC
|
0-1
|
|
Oroslány NLSE
|
-
|
ADA-Nagyszalonta
|
0-0
|
|
Szabó Pál téri iskola
|
-
|
Békéscsabai NLSC Utánpótlás
|
0-2
|
|
Szegedi AK
|
-
|
Debrecen-Irinyi
|
2-0
|
|
Szegedi AK Utánpótlás
|
-
|
Békéscsabai NLSC Utánpótlás
|
3-0
|
|
Békéscsabai NLSC
|
-
|
Mórahalom TSE
|
1-0
|
|
Szegedi AK Utánpótlás
|
-
|
Oroslány NLSE
|
0-0
|
|
ADA-Nagyszalonta
|
-
|
Debrecen-Irinyi
|
0-2
|
|
Szegedi AK
|
-
|
Mórahalom TSE
|
2-1
|
|
Békéscsabai NLSC
|
-
|
Oroslány NLSE
|
2-3
|
|
Debrecen - Irinyi
|
-
|
Mórahalom TSE
|
0-3
|
|
Szegedi AK Utánpótlás
|
-
|
ADA-Nagyszalonta
|
2-0
|
|
Békéscsabai NLSC
|
-
|
Szegedi AK
|
0-3
|
|
Oroslány NLSE
|
-
|
Debrecen-Irinyi
|
1-0
|
|
Szegedi AK Utánpótlás
|
-
|
Mórahalom TSE
|
0-0
|
|
ADA-Nagyszalonta
|
-
|
Szegedi AK
|
0-2
|
|
Békéscsabai NLSC
|
-
|
Debrecen-Irinyi
|
0-0
|
|
Oroslány NLSE
|
-
|
Mórahalom TSE
|
0-2
|
|
Szegedi AK Utánpótlás
|
-
|
Szegedi AK
|
0-4
|
|
Békéscsabai NLSC
|
-
|
ADA-Nagyszalonta
|
0-0
|
|
Oroslány NLSE
|
-
|
Szegedi AK
|
0-2
|
|
Szegedi AK Utánpótlás
|
-
|
Debrecen-Irinyi
|
0-0
|
|
ADA-Nagyszalonta
|
-
|
Mórahalom TSE
|
0-2
|
Utánpótlás korosztály végeredménye:
1. helyezett: Szegedi AK Utánpótlás (6p)
2. helyezett: Békéscsabai NLSC Utánpótlás (3p)
3. helyezett: Szabó Pál Téri Általános Iskola, Békéscsaba (0p)
Felnőtt korosztály végeredménye:
1. helyezett: Szegedi AK (18p)
2. helyezett: Mórahalom TSE (10p)
3. helyezett: Oroslány NLSE (8p - Békéscsabai NLSC - Oroslány NLSE egymás elleni eredménye alapján)
4. helyezett: Békéscsabai NLSC (8p - Békéscsabai NLSC - Oroslány NLSE egymás elleni eredménye alapján)
5. helyezett: Szegedi AK Utánpótlás (6p)
6. helyezett: Debrecen - Irinyi (5p)
7. helyezett: ADA - Nagyszalonta (2p)

Békéscsabai NLSC - ADA Nagyszalonta

Bográcsos ebéd

Oroslány NLSE - Szegedi AK

Szegedi AK - Szegedi AK Utánpótlás

Szegedi AK-Mórahalom TSE
Forrás: Békéscsaba NLSC, Bencsik Évi
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Lezajlott a II. József Attila Lakótelepi Kupa