
Ötödik állomásához érkezett a Békés Megyei Levéltárban folyó kutatások bemutatása. Szarvas, Gyula, Békés és Orosháza után most Gyomaendrőd következett. A település története különbözik az eddigiektől, ezzel ismertették meg a résztvevőket.

Ötödik állomásához érkezett a Békés Megyei Levéltárban folyó kutatások bemutatása. Szarvas, Gyula, Békés és Orosháza után most Gyomaendrőd következett. A település története különbözik az eddigiektől, ezzel ismertették meg a résztvevőket.
Értékalapú kutatásokba kezdett a Békés Megyei Levéltár 2008-ban. A kutatássorozat elsődleges célja, hogy a múlt századai felé visszanézve megpróbálják felszínre hozni, azokat a tradíciókat, amelyek nemzedéken keresztül éltek, valamint évszázadokon keresztül befolyásolták az itt élők sorsát.
Gyomaendrőd több szempontból is érdekes település.
A rendezvény egyik fő gondolata, hogy a gazdasági válság idején, hatványozottan előtérbe kerül az olyan kitörési pontok, fejlődési irányok kutatása, amelyek nemcsak a túléléshez, hanem távolabb a jövő megalapozásához vezetnek el.
Az előadáson részt vett a település polgármestere is, aki rendkívül érdekesnek találta a történelmi áttekintést.
„Én úgy látom, hogy Gyomaendrőd egy fiatal település, ha úgy nézem, hogy huszon éves, tehát 1982-ben egyesült a két település ezt követően 89-ben lett város, így fiatal. Ugyanakkor nem fiatal, mert a török után települt újra a település, de korábbi nyomok is vannak. Szerintem nagyon fontos a múlt kutatás, mert a múlt kellő ismeretével élhetjük a jelent és építhetjük a jövőt.” – mondta Várfi András.
Az előadásra rengetegen érkeztek, ugyanis a gyomaendrődi népház szinte teljesen megtelt.
A kutatásokat bemutató sorozatnak még azonban nincsen vége, hiszen először a nagyvárosokkal kezdték a programot. A következő állomás Sarkadon április 14-én lesz.
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Levéltári kutatások