2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Lecsófesztivál tizedik alkalommal
2010. szept. 6., hétfő, 08.26.18

Több mint ötven csapat mérkőzik meg egymással a 10. békéscsabai lecsófesztiválon. A háromnapos rendezvényen, amely szeptember 10-én kezdődik lesznek még egészségügyi szűrővizsgálatok, baleset-megelőzési programok, elsősegély-bemutatók, véradás, szépségverseny, sőt még politikai fórum is.

A rendezvény szándéka elmélyíteni a köztudatban, hogy a lecsó hazája Békés megye és a lecsó bekerülhet a HUNGARICUMok közé. Ezzel hírnevet szerezni a megyének, és a környéken üzemelő cégeknek.

A Frankó Attila által egy évtizede szervezett fesztivál az idén is megőrzi hagyományos profilját, vagyis a lecsófőző verseny mellett továbbra is kiemelten fontosnak tartják az egészségmegőrző és balesetmegelőző programok lebonyolítását. Így a rendezvénysorozat második napján délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket a belváros bevásárlóközpontja előtti területre, ahol egészségügyi szakemberek megmérik a vércukor- és koleszterinszintet, látványos bemutatót tartanak a város balesetmegelőzésért és drogprevencióért tevékenykedő szervezeteinek a munkatársai.

 

10. Lecsófesztivál Békéscsabán

Úgy tűnik, jóízű napok elé nézhetünk… 
 

 

A délután folyamán Vantara Gyula a város polgármestere Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő társaságában tart lakossági fórumot, az este fénypontja pedig a Békéscsaba Szépe választás lesz.
A fesztivál zárónapján, vasárnap délután tartják meg a már hagyományos lecsófőző versenyt, amelyre már több mint ötven csapat nevezett be, közöttük a Békés Megyei Jókai Színház csapata is. A tavaly első alkalommal odaítélt Lecsó Oscart Merő Béla színházi rendező, valamint Bartus Gyula és Haás Vander Péter színművészek alkotta csapat nyerte, akik a gasztronómiai produkciót kiválóan ötvözték a színészi előadásmóddal.

Az idei Lecsófesztivál mindhárom estjén könnyűzenei programok szórakoztatják a vendégeket.

 

Lecso Oscar 2009. Békés Megyei Jókai Színház Háztűznéző csapata

 A csapat: Bartus Gyula - Podkoljoszin, Iiulia Zaulichna a darab jelmeztervezője, Haás Vander Péter a Budapesti Kamaraszínház kiváló művésze, aki megkapta a lehetőséget a főszakácsi poszt betöltésére

 

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, szkv

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Lecsófesztivál tizedik alkalommal

 

04.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
12
19
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu