2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Lányi András kötetbemutató estje a Vigadóban
2010. febr. 23., kedd, 09.22.08 CET

Tavaly új kötettel jelentkezett Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője. A Heti Válasz Kiadó gondozásában megjelent Porcelán az elefántboltban könyv szerzője pódiumbeszélgetés keretében mutatta be művét a Vigadó kistermében. Az est házigazdája és az író beszélgetőtársa dr. Elek Tibor irodalomtörténész volt.

Lányi András már kezdetben rokonszenvet nyert: megkapó őszinteséggel vall a zöldmozgalomban eltöltött évek sikereiről és kudarcairól, barátairól és ellenfeleiről. „ Az ökológia az emberi együttélés egy új módjáról gondolkodik, amellyel összeférhetetlen a jelenlegi technológia, gazdasági világrend."Lányi keserűen szól a pártpolitika erőteréről, arról, hogyan siklatták ki más politikai erők az ő és elvbarátai által indított mozgalmakat, hogy ennek folytán törekvéseik miért kerültek a politika perifériájára.

Könyvem a magyar zöldmozgalom történetét mutatja be, pontosabban azt, ami maradt belőle, miután porcelánkészlete összetört az elefántboltban - fogalmazott a szerző, aki szerint műve a liberálisoknak túl szocialista, a szocialistáknak túl konzervatív, a konzervatívoknak túlságosan liberális.

 

 

Lányi András tavaly új kötettel jelentkezett

"Amit a természettel művelünk, ezentúl nem technológiai, hanem erkölcsi kérdés"

 

"Azért lettünk zöldek, mert nem volt más választásunk. Feléltük a jövőnket, elfogyott. A korlátlan növekedés illúziójáért cserébe feláldoztuk a természet és a kultúra világának gazdag változatosságát: ettől persze nem a hatalmunk nőtt, hanem a kiszolgáltatottságunk. Az ipari szenny, mint a vízözön borítja el a Földet, többé nincs hová menekülnünk a katasztrófa elől, önmagunk elől. Amit a természettel művelünk, ezentúl nem technológiai, hanem erkölcsi kérdés"- írja könyvében Lányi András.

 

 

Lányi András és dr. Elek Tibor

Lányi András beszélgetőtársa dr. Elek Tibor irodalomtörténész volt

 

Amikor a szerzőt arról faggatja Elek Tibor, miért nem sikerül emögé a szemlélet, értékrend mögé pártot alapítani, azt válaszolja: értelmezhetetlennek gondolja a saját maga bal-jobb tengelyen való elhelyezését, ellenzéki, rendszeridegen embernek tartja magát és mozgalmát. De ezzel be is fejeződött az aktuálpolitika feszegetése.
Ezután már csak az jött, aminek következni illik. Köszönet a részvételért. Taps. Csoportba tömörülő, a témát tovább feszegető - eddig a hallgatóság szerepét vállaló - résztvevők. Szép este volt, bölcs mondatokkal...

A Kortárs magyar írók rendezvénysorozat folytatásaként legközelebb Tóth Krisztina költő lesz a teátrum és a Körös Irodalmi Társaság vendége.

 

 

 

 

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház

-szkv-

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu