2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Köszöntötték a húszezredik látogatót
2010. júl. 30., péntek, 20.37.13

Egy hódmezővásárhelyi tanárnő lett a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum húszezredik látogatója. A szerencsés vendéget Ando György igazgatóhelyettes, valamint a Békés Megyei Hírlap munkatársa köszöntötte.

Húszezer vendég már biztosan látta a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum állandó és időszaki kiállításait ebben az évben. A múzeum ma köszönthette húszezredik látogatóját, Huziánné Nagy Ildikót. A biológia-földrajz szakos tanárnő Hódmezővásárhelyről érkezett Békés megyébe, s a Munkácsy-kiállítás miatt tért be az épületbe, melynek bejáratánál Ando György, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatóhelyettese fogadta egy ajándékcsomaggal. A szerencsés vendég a Békés Megyei Hírlap ajándékát is átvehette. A húszezredik látogató a Munkácsy- és a többi állandó kiállítás mellett díjmentesen nézhette meg az időszaki tárlatokat is, így a magyar származású Robert Capa, minden idők legnagyobb fotóművészének harctéren készült fotóit, de Csíkország festője, Zsögödi Nagy Imre „fénnyel festett" alkotásai is várták a Tégla Teremben.

Az újonnan megnyitott Munkácsy Galéria tárlata bizonyára felkeltette az érdeklődősét, hiszen Csongrád megyéből is érkeztek pályamunkák a Békés Megyei Népművészeti Egyesület Élő népművészet - Országos Népművészeti Kiállítás dél-alföldi és vajdasági bemutatójára.

 

A múzeum ajándékát Ando György igazgatóhelyettes adta át a húszezredik látogatónak

A múzeum ajándékát Ando György igazgatóhelyettes adta át a húszezredik látogatónak


Forrás:
Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, TS

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Köszöntötték a húszezredik látogatót

 

04.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
12
19
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu