2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Kondoroson járt a megyejárás
2010. márc. 8., hétfő, 16.53.22 CET

Az Otthonunk Békés Megye elnevezésű rendezvénysorozat március 8-án Kondoroson vendégeskedett, a helyszínt, pedig a helyi sportcsarnok biztosította. A község a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektet a hagyományteremtésre, illetve annak ápolására.

A megyejárás március 8-i állomása Kondoros volt. A helyi sportcsarnok adott helyet az ünnepélyes megnyitónak, melyen elsőként Dankó Béla polgármester köszöntötte a résztvevőket. Szerinte a község sok értékkel gazdagítja a megyét, de emellett sokat is köszönhet annak.

Az elmúlt évtizedekben a többi kis településhez hasonlóan Kondoros is eléggé elmaradott, főként strukturálisan illetve gazdaságilag. Azonban az elmúlt pár év pozitív tendenciát mutat. 

A megyejáráson készített videót itt tekintheti meg:

A polgármester beszédét követően Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke vette át a szót. A Békés Megyei Levéltár igazgatója, Dr. Erdész Ádám pedig előadást tartott a község történelmi múltjáról. Majd az összetartozás jeleként elhelyezték a kéznyomukat a vándortérképen.

Domokos László külön hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja a 44-es út fejlesztését, mely nagy segítséget jelentene Kondorosnak.

A későbbiekben, a polgármesteri hivatalban folytatódott a rendezvény, ahol a község képviselő-testületének soron következő ülését tartották meg. A következő megyejárás állomása Gyomaendrődön lesz. 

Forrás: Csaba TV

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Kondoroson járt a megyejárás

04.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
12
19
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu