2010. szept. 8., szerda, 15.23.56
Eldőlt a 2010. évi önkormányzati választásokra állított területi (megyei) listák sorszámának kérdése, ugyanis a Békés Megyei Területi Választási Bizottság tagjai szeptember 8-án, a megyeházán nyilvános sorsolás keretein belül állapították meg, hogy a szavazólapon milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltet állító szervezetek.
Nyilvános sorsolást azért szükséges megrendezni, hogy a jelölő szervezetek listán való sorrendjét tisztességes és nem kifogásolható módon lehessen eldönteni, mondta el Dr. Vozár István a választási bizottság elnöke a sorsolást megelőzően. Ezt követően a sorsolás alkalmával két külön urnából húzták ki előbb a sorszámot majd az ahhoz rendelt jelölő szervezet nevét. Mint kiderült, a szeptember 3-i jelöltállítási és a szeptember 6-i kompenzációs listák felállításának (a tízezer lakost meghaladó települések) határidejéig mindösszesen három szervezet szerzett annyi ajánlólevelet, amennyi elegendőnek bizonyult a megyei listára való felkerüléshez. Közülük azonban egyik sem civil szervezet.

Nyilvános sorsolás keretein belül állapították meg, hogy a szavazólapon milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltet állító szervezetek
A sorsolás eredményeképpen a megyei listára bejutott szervezetek közül a szavazólap első helyén a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - Kereszténydemokrata Néppárt, a második helyen a Magyar Szocialista Párt, míg a harmadik helyen a Jobbik Magyarországért Mozgalom fog szerepelni. Emellett a sorsolás nemcsak a szavazólapi, hanem szavazategyenlőség esetén a mandátumhoz jutási sorrendet is meghatározza.

Mindösszesen három szervezet szerzett annyi ajánlólevelet, amennyi elegendőnek bizonyult a megyei listára való felkerüléshez
Dr. Dávid Sándor a Területi Választási Iroda vezetője, megyei főjegyző ezt követően arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy Békés megye 75 településén összesen 239 fő polgármestert és 2138 fő képviselőjelöltet állítottak a jelölő szervezetek. Ebből 1370 egyéni listás, 384 fő területi listás, 320 fő kompenzációs listán szerepel, míg a megyei listára 64 fő kerül fel. Az irodavezető végezetül azt is elmondta, hogy a jelöltállítás jogerős, és a megyében 422 szavazókörben lehet majd leadni a szavazatokat.

Nyilvános sorsolást azért szükséges megrendezni, hogy a jelölő szervezetek listán való sorrendjét tisztességes és nem kifogásolható módon lehessen eldönteni
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Kisorsolták az önkormányzati választások megyei listáinak szavazólapi sorrendjét