2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Kis karácsony Végegyházán
2010. jan. 4., hétfő, 13.09.13 CET
Kis karácsony Végegyházán

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2009. december 23-án egész napos rendezvényre várta a község lakóit, akik közösen avathatták fel Végegyháza Karácsonyfáját. A program a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával jött létre.

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2009. december 23-án egész napos rendezvényre várta Végegyháza lakóit. A résztvevők délelőtt a Művelődési Házban karácsonyi ajándékokat és díszeket készítettek, délután felavatták Végegyháza Karácsonyfáját, majd a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával létrehozott Barangoló Gyűjteményes Házban a karácsonyi rajzpályázat és a sütisütő versenyeredményhirdetésén vehettek részt. 

 

Karácsony a Barangoló Gyűjteményes Házban 

 

 

Decemberben mindenki várva várja a karácsonyt, de leginkább a gyerekek. A szervezők kíváncsiak voltak arra, milyennek látják a szeretet ünnepét, hogyan készülnek az ünnepekre, hogyan díszítik a karácsonyfát, illetve hogyan szeretnék tölteni karácsony napját. S ha már elképzelték, le is rajzoltatták velük, hogy mások is láthassák! Ennek kapcsán karácsonyi rajzpályázatot hirdettek óvodásoknak és általános iskolásoknak. S hogy a téma mennyire megihlette őket, az is mutatja, hogy összesen 76 pályamű érkezett 54 alkotótól.

 

Ezeket az alkotásokat Baráth Mihályné Zsuzsika zsűrizte és értékelte, s hogy ne csak a kisebbek készülhessenek, ezért a nagyobbak és a felnőttek számára is versenyt hirdettek, ahol süteményeikkel nevezhettek a végegyháziak. Az elkészült sütiket egy - akkor még titkos - szakavatott zsűri értékelte a rendezvény napján, Szilágyi Lászlóné Ildikó és Juhász Józsefné Sári személyében.

 

A Barangoló Kézműveskör alkotás közben

 

 

Az egyesület tagjai az alkalomhoz illő pompa érdekében, kidíszítették a Barangoló Gyűjteményes Házat. Erre az alkalomra kaptak egy fenyőfát is Kunos Lászlónétól, foglalkoztató termük ünnepi dísze lett.

 

Végre elérkezett a téli szünet első napja, amikor is 10 órakor összegyűltek a Művelődési Ház előterében, a karácsonyi játszóházba. Rádainé Kunos Klára, a Barangoló Kézműveskör vezetője most is kitalált valami újdonságot a gyerekek számára. Nem is gondolná az ember, hogy a jégkrémes pálcikák karácsonyi képek kereteivé változhatnak át. Ezen kívül üdvözlőlapok sokasága készült a gyerekek ügyes keze és Klári útmutatásai alapján. S természetesen ajándékdobozok és ",,szaloncukrok" is készültek a rendőrség udvarán álló fenyőfára, hiszen hagyományosan, immár harmadik éve díszítik fel ezt a hatalmas fát, hogy átváltozzon Végegyháza Karácsonyfájává.

 

Vágó László, Gál István és Gyebnár Tibor vállalta magára azt a nem könnyű feladatot, hogy a díszeket a fára tegyék. Karácsonyi égősorát ebben az évben is kölcsönadta Szilágyi Lászlóné, hogy az egyesület égősorával együtt este is messze világítson karácsonyfájuk.

 

Ezen a délelőttön az időjárás sem volt a segítségükre, hiszen nagy erővel fújt a szél. Ennek ellenére azért díszes lett a fa, s a gyerekek jóvoltából a mellette álló kis tuja is átöltözött karácsonyi ruhájába.

 

Rövid pihenő után, délután 3 órakor került sor Végegyháza Karácsonyfájának avatására. Idén az alsós gyerekek irodalmi csoportja, a Mini Manók örvendeztette meg a közönséget ünnepi műsorával. Karácsonyi verseik a közelgő ünnepekről szóltak, dalaikat a közönség is vidáman énekelte. Ezt követően indultak el együtt a Barangoló Gyűjteményes Házba, ahol a versenyek eredményhirdetésére került sor. Még jó, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, mert bizony sokan érkeztek, így szűkösnek bizonyult a hely.

 

A nap folyamán zajlott a sütisütő-verseny és a rajzpályázat kiértékelése is



Baráthné Zsuzsika elmondta, nem volt könnyű választania  a sok szép rajzból, mikor zsűrizte azokat. Külön kategóriában értékelte az óvodásokat, illetve az alsós osztályokat évfolyamonként. Az első helyezettek és a különdíjasok karácsonyi kifestőt és csokoládét kaptak az oklevelük mellé, de minden résztvevő kapott emléklapot és egy hajtogatott mikulásfejet. A sütisütő-verseny érékelésekor sem volt könnyű dolga a zsűrinek, mondta Juhászné Sári, mind a külcsínt, mind az ízhatásokat figyelembe véve született meg döntésük. Az első három helyezett jutalma az oklevél mellett egy süteményes szakácskönyv lett - további finom sütik készítésére sarkallva őket - valamint minden résztvevő az emléklapja mellett választhatott magának egy hajtogatott karácsonyfát.

 

Az eredményhirdetés után senki sem sietett, hiszen a rajzokat is még alaposabban meg lehetett nézni, de ami még ennél is fontosabb, a sütemények is kellették magukat a vendégeknek. Szenteste előtt egy nappaltartalmas program várta a kis község lakóit, s ennek sikeréhez nagyban hozzájárult a közösség összefogása is.

 

 

Forrás: Barangoló Közhasznú Egyesület
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

                                        

Szóljon hozzá a fórumon!: Kis karácsony Végegyházán

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu