Januárban indult útjára a Békés megye gasztronómiáját bemutató rendezvénysorozat. Most februárban a második állomásnak Gyulán a Kézműves Cukrászda adott helyszínt. A cukrászda a tányérdesszerteket és bon-bonokat saját kezűleg készíti.

Gyulán a Kézműves Cukrászdában gyűltek össze a Békés megye gasztronómiáját bemutató programsorozat szervezői. Egy kis kávé, kapucsínó mellett megtárgyalták mit is fognak pontosan elkészíteni.
Elsőként a két tányérdesszertet készítették el, majd ezt követően Balogh László mutatta meg, hogyan kell igazán ízeltes bonbonokat készíteni. A folyamat alatt kiderült milyen szerepe van az édességeknek az étkezéseink során.
A Kézműves Cukrászda jellegzetes süteményeit, ízeit szerették volna bemutatni, hiszen ebben a cukrászdában tényleg minden saját kezűleg készül. Az édességek bár hizlalnak bizonyos mennyiségben gyógyítanak is.
A mestercukrász mindenben segített a résztvevőknek, hogy igazán ízletes sütemények és bonbonok készüljenek el. Az alapvető hozzávalókat természetesen Békés megyéből válogatták össze.
A szervezők az elkészített süteményeket, bonbonokat jóízűen fogyasztották, hiszen mindegyikük édességpárti.
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Kézműves! Tányérdesszertet és bonbont készítettek Gyulán