2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Kétnapos '',,Egészségköztársaság'' rendezvény a Hunyadiban
2010. jún. 1., kedd, 10.57.36

A megyei fenntartású, mezőkovácsházi székhelyű Hunyadi János Közoktatási Intézményben – ahol a prioritások között szerepel az egészségnevelés – 2005 óta minden évben izgatott készülődés előzi meg a június első napjaiban esedékes Egészségköztársaság-rendezvényt. Az idén június 4-5-én kerül sor az iskolát, sőt, a várost megmozgató programsorozatra.

Az Egészségköztársaság rendezvényét a játszva tanulás jegyében a különböző bemutatók, vetélkedők, kampányfilmek, az osztályok színpadi zenés-műsoros produkciói jellemzik. Az első nap legizgalmasabb eseménye az Egészségköztársaság „miniszterelnökének” megválasztása. A miniszterelnököt –aki majd a hivatalos rendezvényeken képviseli az iskolát – mindig az az osztály adja, amelynek a produkcióját a zsűri a legjobbnak ítéli. Közben: egyéni pontgyűjtés, előadások, az egészségpontok, az egészségbár bemutatói, játékok testnek és léleknek, színesítik a programok. Csak remélni lehet, hogy a Borostyán Parkfürdőbe péntek délutánra tervezett „Waterworld” programot, benne a DUMA’Színház tánc&musical produkcióját nem mossa el az eső…

A második nap eseménye a hagyományos összművészeti gála, amelyen a kiválóra minősített alapfokú művészetoktatásban résztvevő részt vevő diákok tesznek bizonyságot moderntánc, társastánc, zene, színjáték, színház, festészeti tudásukról. A két napos rendezvényen – amelynek helyszíne a középiskola, illetve parkfürdő – részt vesznek az általános iskolák, a mentők, a rendőrség, a tűzoltóság, és a civil szervezetek képviselői.

Forrás: Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu