Békés megye hírek

Két ország, egy cél újabb közös siker Kétegyházán!

Két ország, egy cél újabb közös siker Kétegyházán!
Újra folytatódik Kétegyházán a szennyvízberuházás! Az immár III. ütemet a romániai Socodor községgel közösen a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretéből nyerte meg a két település, a projekt nyitórendezvényére pedig április 10-én, Kétegyházán került sor.
Kalcsó Istvánné, Kétegyháza polgármester asszonya mutatta be a HURO/1101/023/1.3.3. azonosítószámú, „Soc-Ket" című pályázatot, melynek keretében 10618 méter csatornahálózat épül - ebből Kétegyházán 5575,5 méter - illetve Socodor település egy szennyvízteleppel gazdagodik.
Az 1.999.318 Euro összköltségű, környezetvédelmet is előtérbe helyező beruházásra 1.612.910 Euro ERFA és 229.929 Euro kormányzati támogatást kapott a projekt.

Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Kalcsó Istvánné Kétegyháza polgármestere és Jura Dimitrie, Socodor polgármestere


Jura Dimitrie, Socodor polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta a két település 2010 óta meglévő kiváló kapcsolatát, mely több sikeres, közös projekthez vezetett, s bejelentette, hogy mivel hazai pályázaton is nyertek forrást szennyvíztelepük megvalósítására, így az arra eső költségrészt, 100.000 Euro-t átad Kétegyháza Nagyközségnek.
Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, mint a HURO Monitoring Bizottság tagja köszöntőjében kitért a határon átnyúló pályázati rendszer eddigi öt kiírásának sikerére, melyből a már lezárt négy felhívás esetében Békés megye - Bihor megye után - a legtöbb forrást hozta el. Az ötödik, egyben utolsó kiíráson döntéshozók igyekeztek minden forrást lekötni, maradéktalanul felhasználni és hosszú a tartaléklistás projektek sora is. Mind az Irányító Hatóság, mint a Közreműködő Szervezet munkáját jól minősíti, hogy az elmúlt hét év kiírásain a két ország határmenti megyéi végül is 50-50 százalékban osztozhattak. Mint azt elmondta már zajlik a következő, 2014-2020-as ciklus határon átnyúló pályázati rendszer prioritásainak kidolgozása.

Farkas Zoltán, a HURO Monitoring Bizottság tagjaként maga is elbírálója volt a projektnek


A kétegyházi szennyvízberuházás munkálatai a Toldi, az Úttörő, a Kölcsey, a Rákóczi, a Zrínyi, a Batthyány, a Gyulai, a Móra, és a Dózsa utcákat érintik, és az eredményes közbeszerzési eljárás után azonnal indulhatnak.