Két festőzseni találkozása - Rippl-Rónai-kiállítás nyílt a Munkácsy Mihály Múzeumban
2010. márc. 7., vasárnap, 16.20.43 CET
Két festőzseni, Munkácsy és Rippl-Rónai újbóli találkozásának lehettek részesei azok az érdeklődők, akik szombaton délután ellátogattak a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumba, ahol óriási érdeklődés mellett került sor a kaposvári Róma-villából érkezett 46 alkotást felvonultató Rippl-Rónai József emlékkiállítás ünnepélyes megnyitójára.
A tárlat helyszínén, a múzeum Múzsák Termében dr. Szatmári Imre megyei múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd köszönetét fejezte ki a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának azért a nemes gesztusért, amely lehetővé tette, hogy Rippl-Rónai József legértékesebb és legszebb alkotásai mostantól kedve másfél hónapon keresztül a Munkácsy Mihály Múzeumban vendégszerepeljenek, így viszonozva a Békés-megyei múzeum által a Munkácsy-kiállítás 2006-os kaposvári bemutatásakor nyújtott önzetlen segítségét.
A Békés Megyei Önkormányzat részéről Balogh József térségi tanácsnok üdvözölte a tárlatot. Beszédében Rippl-Rónai József alkotói nagyságára, festői hitvallására hívta fel a közönség figyelmét. A két művész sajátos viszonya kapcsán arról beszélt, hogy pályája kezdetén még az ifjú és tapasztalatlan Rippl-Rónai volt az, aki festőinasként meghajolt mestere alkotói nagysága előtt, ám ezúttal a mester az, aki, ha csak jelképesen is, de fejet hajt az egykori tanítvány életműve előtt, és vendégül látja, házába fogadja annak alkotásait.

A kaposvári Róma-villából 46 Rippl-Rónai alkotás érkezett
Dr. Ábrahám Levente a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatóhelyettese azt a pillanatot idézte fel, amikor először lépett be a kiállítótérbe és meglepődve tapasztalta, hogy Rippl-Rónai eredeti, megszokott helyükről, a művész egykori otthonából kimozdított festményei, pasztell képei mennyire jól illeszkednek a Munkácsy Múzeum nagytermének zöldre festett falaihoz, és a megváltozott körülmények ellenére is megmagyarázhatatlanul különleges hangulat árad belőlük. Köszöntőjét egy szimbolikus meghívó átnyújtásával zárta, amelyben a közeljövőben felújításra kerülő Róma-villa megtekintésére invitálta a hallgatóságot.
A nyilvános megnyitó Horváth Jánosnak, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum művészettörténészének, a kiállítás kurátorának rendhagyó tárlatvezetésével ért véget, aki a festő életének és munkásságának egyik legszakavatottabb ismerőjeként ajánlotta a művészt és alkotásait a közönség figyelmébe.

Hatalmas közönség gyűlt össze a Rippl-Rónai József kiállítás megnyitóján
A Rippl-Rónai József legszebb és legértékesebb műveit bemutató emlékkiállítást a művészetpártoló közönség április 18-ig tekintheti meg a Munkácsy Mihály Múzeum Múzsák Termében. A tárlat hétfő kivételével naponta 10-18 óráig látogatható.
Forrás: Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum, Nagy Éva
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Két festőzseni találkozása - Rippl-Rónai-kiállítás nyílt a Munkácsy Mihály Múzeumban