- Melinda, hogyan kerültél be a gálaműsorunkba?
- Úgy 2-3 évvel ezelőtt egy bohócműsorban vettem részt nálatok, én is bohóc voltam. Amikor ott jártam, mélyen megrendítettek a kis lakók, mégis éreztem, azzal, ha sajnálom őket, nem tudok segíteni. Csak ha örömet szerzek nekik, azáltal, ha a szabadidőmből minél többet rájuk fordítok.

- Milyen benyomásokat szereztél nálunk?
- Nagyon jó érzés, hogy még ennyi idő elteltével is többen emlékeznek rám. Olyan sérült fiatal is volt, aki többször felhívott engem, mivel megadtam neki a mobilszámomat. Akkor még iskolás voltam, tudtam, hogy Háni és Kriszta járnak ki hozzátok. Már akkor éreztem, hogy mennyire szívesen mennék hozzátok, hiszen nekem ez semmibe nem kerül, de milyen nagy örömet okozok vele, olyan sokat jelent számukra.

- Mikor kapcsolódtál be a műsorba?
- Igazából csak két hete kezdtük el a felkészülést. Szóltak nekem, hogy lenne itt egy kislány, akivel énekelhetnék. Örülök, hogy rám gondoltak, mert jó Etelkával együtt dolgozni, nagyon csípem a csajszit. Igazán jó rálátása van a világ dolgaira, sokat tanulhatnánk tőle, hogyan tud átlépni bizonyos dolgokon, mennyivel magasabb szinten kezel helyzeteket, mint "egészséges" kortársai.

- Mire gondolsz konkrétan?
- Azt mondta, lehet, hogy ő nem olyan, mint a többiek, de az a fontos, hogy mi van az ember szívében, a gondolataiban, mennyire segít másoknak. Ez egy felnőtt szájából is nagyon szép lenne, iszonyatosan büszke vagyok, hogy vele léphetek fel.

- Mi az, amit nyújt neked ez a közös produkció?
- Egymás kezét fogjuk, és ez hatalmas erőt ad számomra is. Remélem, még sok ilyen alkalom lesz, bízom benne, hogy még sok ilyen nagyszerű kis embert ismerek meg.

Egymás kezét fogva

- Számíthatunk rád a jövőben is?
- Igen, bármikor szívesen rendelkezésetekre állok. Ha délután van egy kis szabadidőm, szívesen fordítom rájuk. Jó érzés a saját dolgaimról lemondani, egy sokkal fontosabbért.

- Mivel foglalkozol a mindennapjaidban?
- Társulati tag vagyok, és most egy vajdasági írónő darabjában fogok játszani, ez nagyon boldoggá tesz, hiszen én is vajdasági magyar vagyok. Az én területem a vers és a próza volt, itt a békéscsabai Jókai Színházban skáláztam életemben másodszor.

- Mi az, amit a közönségnek közvetíteni szeretnél az előadásotokkal?
- Azt, hogy itt mindannyian egyenrangúak vagyunk. Volt arról szó, hogy mi is beállunk a nyitótáncba, kicsit megijedtünk a koreográfiától, és megállapítottuk, hogy ebbe már nem tudunk bekapcsolódni, mert nem tudjuk megtanulni pár nap alatt a táncokat.

- Ha már megemlítetted, milyennek találod a táncokat?
- Azt mondta egyszer az egyik tanárom, hogy az a fontos, hogy közben mi van az arcotokon, hiszen mindenki azt fogja nézni, az ragadja magával a közönséget. Ti most ugyanazért lelkesedtek, remélem a nézők el fognak gondolkodni azon, hogyha van sérült ismerősük, közös projektbe kezdjenek vele. Nem feltétlenül táncra, vagy éneklésre gondolok, lehet ez akár gyöngyfűzés is, a közös tevékenység minden résztvevőjének felülmúlhatatlan örömet okoz majd.
Amikor a közönség téged néz majd Etelkával, érteni fogja azt a mondanivalóját a dalnak, hogy kell ott fenn egy ország, amit sosem rontunk el...

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége
Deim Krisztina

Szóljon hozzá a fórumon!: Kell ott fenn egy ország...