2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Kalandos évadra készül a Békés Megyei Napsugár Bábszínház
2010. aug. 5., csütörtök, 09.03.19
Kalandos évadra készül a Békés Megyei Napsugár Bábszínház

Kalandos évadra készül a Békés Megyei Napsugár Bábszínház 2010/2011-ben is. Három új előadás és a régi ismerősök is várják a gyermekeket a következő évadban, ám a nagyobbak és a felnőttek számára is tartogat meglepetéseket a társulat.

Vidám vásári hangulatot idéző bábjátékkal indul a 2010/2011-es évad a Békés Megyei Napsugár Bábszínházban Vásárfiák címmel. Az előadás, melyet Czipott Gábor rendezésében láthat a közönség, három egységből áll össze: egy magyar népmese nyomán előadott képmutogatós játékot Kasparek és a pék meséje követi egy cseh vásári játék formájában. A harmadik részben pedig Vasilache és Marioara, román vásári bábhősök történetét meséli el a társulat kesztyűsbábok segítségével.


Novemberben a Mikulás igazi történetére derül fény a Mesék Szent Miklósról című előadásban Csortán Erzsébet rendezésében. A 2010/2011-es évad harmadik előadása az Ormányos Hüntyüllér lesz, melyet Galántai Csaba állít színpadra.

 

Csipkerózsa felébred hosszú álmából



Csipkerózsa felébred hosszú álmából, és ismét műsorra kerül a következő évad során. De természetesen a tavalyi hősökről sem feledkeznek meg a napsugarasok, továbbra is repertoáron marad a Világszép nádszálkisasszony, a Pettson és Findust, valamint Kacor király is ámulatba ejti még az erdő lakóit és a közönséget egyaránt.

 

Két Shakespeare-darab - a Rómeó és Júlia, valamint a Makrancos hölgy - feldolgozásával folytatódik a beavató-bábszínházi előadássorozat, illetve a Babits Mozgófénykép című művén alapuló árnyjátékkal is találkozhatnak a nagyobbak az évad során. A felnőtt nézők pedig a férfi-nő kapcsolatot boncolgatva kerülhetnek közelebb önmaguk és társuk megismeréséhez az Androgün darab segítségével.

 

Kacor király ámulatba ejti az erdő lakóit



A 2010/2011-es évadban is sok szeretettel várja a kicsiket és nagyokat a bábszínház új otthonában, az Ibsen Házban.

 

 

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, TS
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Kalandos évadra készül a Békés Megyei Napsugár Bábszínház

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu