
2010. február 9-én kedden, 19 óra 30 perces kezdettel méltán népszerű és szórakoztató színházi előadás kerül műsorra a Békés Megyei Jókai Színház színpadán.

2010. február 9-én kedden, 19 óra 30 perces kezdettel méltán népszerű és szórakoztató színházi előadás kerül műsorra a Békés Megyei Jókai Színház színpadán.
A Bánfalvy Stúdió előadásában - Bánfalvy Ági és Harmath Imre főszereplésével - Bernard Slade romantikus vígjátéka, a "Jövőre, Veled, Ugyanitt" kerül színre. A darab - amelyből egyébként nagysikerű film is készült - születése óta egyike a legnépszerűbb, a legtöbbet játszott előadásoknak a világon. Hazánkban először Sztankay István és Schütz Ila vitte sikerre Bernard Slade művét.
Az előadás során szemtanúi lehetünk egy kalandos, már-már groteszk szerelemnek, amely évtizedeket ível át, miközben különböző élethelyzetekben, más-más nő és férfi jelenik meg előttünk. Doris és George kapcsolata amellett, hogy bővelkedik helyzetkomikumokban, tükröt tart emberi kapcsolataink és szerelmi életünk elé is.
Doris (Bánfalvy Ági), boldog házasságban élő asszony, a kaliforniai Oakland-ből. George (Harmath Imre), nős könyvelő, New Jersey-ből. A férfi és a nő véletlenül fut össze egy kaliforniai tengerparti fogadóban, ahová Doris egy vallási közösséghez, míg George egy üzleti partneréhez érkezik. Találkozásuk másnapján arra ébrednek, hogy egymás karjaiban töltötték az éjszakát.. Különös szerelmi kapcsolat kezdődik kettejük között, amely minden évben egy közösen eltöltött hétvégében ölt testet... De vajon meddig mehet ez így?
Az Abigél c. tévéfilm-sorozat Torma Piroskájaként országos ismertségre és népszerűségre szert tevő Bánfalvy Ági és a kedvelt, általábban könnyed darabok főszereplőjeként foglalkoztatott Harmath Imre fémjelezte előadás 2008. februári bemutatója óta - immáron közeledve 75. előadásához - rendszerint óriási sikerrel megy Budapesten és az ország számos művelődési házában.

Jövőre, Veled, Ugyanitt- országos sikerű előadás Békéscsabán!
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Jövőre, Veled, Ugyanitt - Országos sikerű előadás Békéscsabán!
Tiszta idő : 22 C