2010. aug. 11., szerda, 07.59.01
A rendezvény céljai között szerepel, hogy a látogatókkal megismertesse a magyar biotermékeket, az őshonos magyar állatok húsából készült ételeket, a hungarikum italokat, valamint, hogy Gyula város idegenforgalmi kínálata az eddigieknél még szélesebb körű programokat nyújtson mind a lakosság, mind a városba látogatók számára.
A rendezvényre kilátogató vendégeket ételkészítési bemutatók szórakoztatják, ahol megkóstolhatják a szakácsmesterek által megálmodott étel-különlegességeket, melyeket olyan őshonos magyar állatok húsából készítettek, mint a mangalica, szürkemarha, racka, cigája.
A szombati napon a baráti társaságoké a főszerep, amikor is a " Mangalica húsából készült ételkülönlegességek főzőversenyén" megmutathatják, hogy ki hogy bánik a fakanállal. A 2007-ben először megrendezett főzőversenyen 67 csapat bizonyította, hogy a mangalica húsát igen látványosan és sokféleképpen el lehet készíteni: akár káposztás babbal, akár áfonyával és lekvárral. Vasárnap a szürkemarha gulyás főzőversenyen mérhetik össze tudásukat a gasztronómiát kedvelők.
Időpont:
Gyula, 2010. augusztus 13 - 15.
Információ:
Szabó Ágnes
30/458-8481
varkertivigassagok@borakft.hu, agnes.szabo@borakft.hu
Helyszín:
Várkert (Vár melletti rendezvénytér)

A rendezvényre kilátogató vendégeket ételkészítési bemutatók szórakoztatják
Forrás: www.varkertivigassagok.hu
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: IV. Várkerti Vigasságok