2012.02.23 - csütörtök, Alfréd napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Ismét adományt vehetett át a Gyógypedagógiai Kollégium
2011. nov. 8., kedd, 11.42.21 CET

Ismét jelentős adományban részesült a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény Gyógypedagógiai Kollégiuma. A Nemzetközi Hölgyklub Egyesület idén immár harmadik alkalommal támogatta az intézményt.

Ezúttal 68, egyenként 5000 forint értékű karácsonyi ajándékot vehettek át az intézmény képviselői. A csomagokat a hölgyklub tagjai személyesen készítették névre és személyre szabottan a gyerekek előzetes kívánságai alapján. Emellett továbbra is finanszírozzák 40 hátrányos helyzetű gyermek étkezését, mintegy 2 millió 400 ezer forint értékben.  S ezeken túl a napokban érkezik meg az a 12 mázsa ruhaszállítmány is, melyet a hátrányos helyzetű lakók között osztanak majd szét Békésen. Az egyesület figyelmességét példázza az is, hogy 300 ezer forint külön pályakezdési támogatásban részesítették Bácsi Ilonát, aki nemrég vesztette el a szüleit. Zámbó András, a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény igazgatója köszönő beszédében méltatta az egyesülettel kialakult kapcsolatot. S megköszönte, hogy ma Magyarországon van még olyan szervezet, amely azon munkálkodik, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket karoljon fel és támogasson a szebb jövő érdekében. A gyógypedagógiai egység diákjai népviseletbe öltözve színvonalas műsorral köszönték meg a Nemzetközi Hölgyklub Egyesület kiemelkedő támogatását. A Nemzetközi Jótékonysági Hölgyklub Egyesület százhúsz, többségében Magyarországon dolgozó üzletember, cégvezető és diplomata feleségét tömöríti.  Az egyesület tagjait régi ismeretség fűzi Karácson Sándornéhoz, intézményünk gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelőjéhez, s tulajdonképpen neki köszönhetően jutottak el a szervezet képviselői Békésre is.
Külön köszönet illeti a Budapesti Marriott Hotel vezérigazgatóját, Robert Gradert is, aki otthont adott az eseménynek, s megvendégelte az ünnepségen szereplő diákokat és kísérőiket.





Forrás: Veres Nikoletta
Feltöltő: Salamon Roland

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Ismét adományt vehetett át a Gyógypedagógiai Kollégium

23.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
20
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu