2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Internetes klubdélután…
2010. szept. 10., péntek, 09.28.01

A Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum szarvasi telephelyén klubdélután keretében a modern technikai vívmányokról, többek között a számítógépről és az internetről beszélgettünk.

Az Intézményben közel két évvel ezelőtt nyílt lehetőség arra, hogy az ellátottak megismerhessék és önállóan kezelhessék a számítógépeket. A kezdeti nehézségek után mára már szívesen használják az internetet, de ettől függetlenül megoszlik a véleményük a számítógépek és a világháló hasznosságát illetően, minderről klubdélután keretében beszélgettünk.

 

Napjainkban harcban áll egymással a  nyomtatott sajtó valamint a számítógép

 


Klubdélután keretében beszélgettünk a számítógép és az internet, valamint a papírra írott és nyomtatott sajtó hasznosságáról


Az egyik álláspont szerint a számítógépek használatával anyanyelvünk silányul, az állandó billentyűnyomkodás miatt a kézírás minősége romlik, ráadásul egészségünkre is káros hatással van. Napjainkban harcban áll egymással a papírra írott és nyomtatott sajtó valamint a számítógép. Manapság jóval kevesebben keresik fel a könyvtárakat, vagy vásárolnak ajándékba könyveket és az embereknek jelentős része inkább a számítógép előtt ül, ahelyett, hogy könyvet venne a kezébe. Pedig egy történet olvasva fantáziánk szárnyra kaphat és szókincsünk, helyesírásunk is fejlődik általa. Egy jó könyv meghitt, megnyugtató hangulatot kölcsönöz, kikapcsol, ellazít, amire mindenkinek nagy szüksége van. A világháló oldalai pedig tele vannak hibákkal és téves információkkal, mert bárki szinte korlátlanul írhat bele.


Minden ember számára fontos lenne megtalálni az arany középutat


Az ellátottak számos ismertető anyagot töltöttek le a világhálóról a klubdélután témájával kapcsolatban és megosztották társaikkal


A csoport másik része úgy gondolja, hogy a számítógépek nagyon hasznosak és rohanó világunkban nélkülözhetetlen az internet. Bármire vagy kíváncsi a neten gyorsabban megtalálod, a könyvekben csak akkor, ha tudod, melyikben keresd. A számítógépeket az információgyűjtésen túl zenék és képek keresésére és tárolására, játékra, kommunikációra és számtalan egyéb lehetőségre lehet használni. Egymástól távol élő családtagok barátok, akiknek korábban heteket kellett várni egy-egy levélváltásra, most akár minden nap beszélgethetnek és ezzel egyidőben láthatják is egymást a fejlett technikának köszönhetően. Ráadásul az elektronikus levélre bélyeg sem kell.

És ha már beszélünk az internet fontosságáról, akkor tényekkel is támasszuk alá, hogy milyen óriási hasznos ismeretanyagot tartalmaz” – mondták az internet nélkülözhetetlenségét hangoztatók és számos ismertető anyagot töltöttek le a világhálóról a klubdélután témájával kapcsolatban. Megtudhattuk tőlük, hogy ma már sok információt, pályázatot csak a számítógépen lehet elérni, el lehet intézni vásárlásokat, banki ügyleteket, hivatalos leveleket. A munkahelyeken sokan használnak számítógépeket feljegyzések tárolására, adatok nyilvántartására és elemzésére, kutatásra és projektek vezetésére.


Az ellátottaknak megoszlik a véleménye


Fényképeket nézegetni a monitoron és nyomtatott formában is lehet, változó, ki melyiket részesíti előnyben


Elmondták, hogy a web az internet legnépszerűbb része, a weboldalak pedig hasonlítanak az újságokhoz, de hangeffektusokkal, zenével és animációkkal is kiegészíthetők, megtudtuk mi az e-mail, valamint számos értékes információval gazdagodtunk.

A délután végére a két csoport álláspontja közeledett egymáshoz és mindannyian egyetértettek abban, hogy rohanó világunkban fontos, hogy rendelkezésünkre álljon az óriási ismeretanyaggal rendelkező internet segítsége, de legalább annyira szükséges, hogy álljunk meg egy-egy pillanatra és ne hagyjuk elveszni azokat az értékeinket, melyeket évszázadok óta birtokolunk. Minden ember számára fontos lenne megtalálni azt a bizonyos arany középutat!

 

Forrás: Sándor Enikő / mentálhigiénés munkatárs /

 

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Internetes klubdélután…

 

04.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
12
19
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu