2010. febr. 11., csütörtök, 00.14.11 CET
2010. február 10-én került megrendezésre az „Ilyen tavasz csak egy volt életemben" múzeumi vándorkiállításhoz kapcsolódó történelmi vetélkedő. A rendezvénynek a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár adott otthont. Az előzetes feladatok alapján a kilenc legjobb csapat vett részt a versenyen, melyek közül mindannyian kimagasló felkészültségről tettek tanúbizonyságot.
A versenyre Békés megye számos településéről érkeztek csapatok, Orosházától Békéscsabán, Gyulán át Gesztig.
A vetélkedő nyitányaként Tóth Gyula népzenész, a Szülőföldünk Békés Megye arany minősítettje citerajátékát hallhatták a résztvevők, majd Czégény Gyula, Békés Megye Képviselő-testülete Önkormányzati Hivatala Szakmai Felügyeleti Osztály vezetője köszöntötte a vetélkedő résztvevőit.

Czégény Gyula, Békés Megye Képviselő-testülete Önkormányzati Hivatala Szakmai Felügyeleti Osztály vezetője köszöntötte a vetélkedő résztvevőit
A zsűri elnöke Dr. Szatmári Imre régész, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója, tagjai pedig Töll László őrnagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa, osztályvezető helyettes és Dr. Szenográdi Péter történész, történelem tanár voltak.

A zsűri: Töll László őrnagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa, osztályvezető helyettes, Dr. Szatmári Imre régész, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója és Dr. Szenográdi Péter történész, történelem tanár
A csapatoknak öt feladatot kellett teljesíteniük, melyből az első a Munkácsy Mihály Múzeum kiállításához közvetlenül kapcsolódó teszt volt. Ezt követte a topográfia, ahol vaktérképen kellett elhelyezni a településeket, majd egy forrásközpontú feladat, táblázatok és idézetek elemzése. Az utolsó feladatban egy szituációt kellett eljátszani, amihez szintén kaptak forrást a diákok, ezt villámkérdések előzték meg.
Amíg a zsűri döntött, a résztvevők a Békés Megyei Napsugár Bábszínház beavató színházát élvezhették.
A vetélkedő végeredménye:
1. helyezett: Csabai csillagok: Békéscsabai Evangélikus Gimnázium
Felkészítő tanár: Kovács Nóra
Csapattagok: Hidvégi István, Malatinszky Géza, Kutyej Dániel és Benkő Péter
2. helyezett: Csabai huszárok: Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő tanár: Mitykó Jánosné
Csapattagok: Kis Tamás, Máté Gergely, Knyihár Gábor és Pribojszki Zsófi
3. helyezett: Huszárok: Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógiai Szolgáltató Intézménye Eötvös József Tagintézmény
Felkészítő tanár: Végváriné Rehák Gizella
Csapattagok: Bíró Bernadett, Kónya Kinga, Antal Dorina és Csanki Barnabás

Az első helyezett Csabai csillagok a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium tanulói:
Hidvégi István, Malatinszky Géza, Kutyej Dániel és Benkő Péter
Minden résztvevőnek gratulálunk!
Forrás: Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Iroda
Feltöltő: Fiedler Nikoletta
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: ''Ilyen tavasz csak egy volt életemben'' történelmi vetélkedő