II. Magyarok Ünnepe Orosházán
2010. júl. 6., kedd, 08.37.47
Idén második alkalommal 2010. július 10-én kerül megrendezésre a Magyarok Ünnepe a Magyarok Szövetsége és a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány rendezésében. A programot kézművesek, népművészek, magyar termékek vására, népi gyógyítók és a Bárka programja szinesítik.
2010. július 10-én a Békés megyei Orosháza-Gellértegyházán rendezi éves ünnepét a Magyarok Szövetsége megyei csoportja. A programok között találunk tehetségkutató vetélkedőt (népdal, néptánc, népzene illetve népmesemondás), hagyományőrző egyesületek bemutatóját, csikós bemutatót, hagyományőrző ruhabemutatót, Árpád-kori ételek bemutatóját, illetve előadást az Árpád-kori településekről, valamint a Kunhalmokról.
Lesz vásár, melyhez az egész országból várják a vásárosok jelentkezését, illetve az egész napos műsorhoz még népdal, néptánc (egyének, vagy csoportok), valamint hagyományőrző csoportok jelentkezését. A vásárosoknál egy kikötésünk van, hogy magyar alapanyagból készült magyar áru legyen a portéka, amit árulnak.
Délelőtt:
Szertűz, Tehetségkutató verseny megyei döntője (népzene, népdal, népmese)
Bemutatók (lovas íjászok, csikósok, barantások, árpádkori ételek)
Délután:
Íjászverseny; Előadások (magyarság, gyógyítók, magyar szövetkezet, magyar bank)
Bemutatók (lovas íjászok, barantások, néptáncosok, népdalénekesek)

II. Magyarok Ünnepe 2010. július 10-én Orosházán
A belépés díjtalan!
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: II. Magyarok Ünnepe Orosházán