II. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál - gasztronómiai emlékversennyel ünnepeltek
2009. dec. 15., kedd, 06.00.01 CET
Az országos gasztronómiai emlékverseny volt Gyulán, a II. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál második napjának egyik fő attrakciója a méhészeti szakmai előadás, a „mézes-bábos" műhely és a Luca-napi bál mellett. A fesztivál 2009. december 11-től december 13-ig tartott.
A gasztronómiai versenyt szervező középiskola után a megmérettetés Göndöcs Benedek püspök nevét vette fel, aki maga is a szívén viselte a méhészet elterjesztését. Bemutatókat szervezett, vándortanítói állást létesített, kifejlesztette az úgynevezett Göndöcs-kaptárt, és megalapítója volt az országos méhészeti egyesületnek.

Az egészséget megóvó méz gyógyító erejét ismét felfedezték - mindezt a méheknek köszönhetjük
Erdős Hanna olimpiai bajnok mestercukrász arról számolt be, a verseny magas színvonalú volt, a profiktól a szinte kezdő tanulókig közel hatvanan vállalták, hogy részt vesznek rajta.
Aranyérmet szerzett Doktor Zoltán (Gyula, hétköznapi cukrász kategória), Kovács János (Kiskunfélegyháza, cukrász artisztika), Rimóczi László (Lajosmizse, grillázs). A diákok között a szakács tanulóknál egyéniben Réti Balázs (Eger), csapatban a szolnokiak diadalmaskodtak. A cukrászok között Prokaj Eszter (Eger) és a gyulai Göndöcs csapata bizonyult a legjobbnak. A felszolgálók versenyét a szegediek nyerték.
Forrás: Glózik Klára Tourinform - Békés megye irodavezető, Thermál Consulting Kft.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: II. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál - gasztronómiai emlékversennyel ünnepeltek