Író-olvasó találkozón jártunk Eszter, Böbi, Márti és Én, ahol közös kedvencünk Müller Péter beszélt a Gondviselés című legújabb könyvéről.

A terem csordultig megtelt az érdeklődő hallgatókkal, amikor belépett a Mester pár perccel az előadás kezdete előtt, jelenlétét a bőrünkön éreztük. A nagy író borzongást kelt, és ez az ami megkülönbözteti Őt  a közepestől, libabőrös lesz tőle a  karunk mert benne van  az isteni...

A 73 éves író, a magyar ezoterikus irodalom kiemelkedő alakja, aki számtalan könyvet írt már a világ megmagyarázható és megmagyarázhatatlan dolgairól, az élet és a lélek misztikumáról, ezt vallja: "egy jó könyv olyan mintha az olvasó maga írta volna".

Munkatársaink érdeklődve hallgatták a szerzőt.

Előadásain nemcsak értékes gondolatokkal ajándékoz meg minket, de megnyugtató lényével egy sajátos közösségi élményt teremt, az együttlét az együtt lélegzés különleges légkörét hozza létre, barátainak lelki társainak nevez minket az olvasóit. Mi tudjuk és érezzük ott és akkor ezt az egységélményt, a Mester szavaival élve így hangzik "a tenger benne van a cseppben s a csepp benne van a tengerben, az ember minden csepp-társában ugyanaz a tengervíz él. Lélekmelegítő műve megint egy igazi önvallomás. Beszélt a sorsról, a sors útját csakis nyitott szemmel lehet járni. A mesterek célja, hogy a szemünket kinyissák és akkor, ha ez megtörténik hirtelen hatalmas távlatok nyílnak meg előttünk. Ő mégis azt mondja szerényen, hogy nem látja a másik ember sorsát, de, hogy éli -e a sorsát vagy nem azt meg tudja állapítani mert lénye visszajelzi. A  sorsát élő emberből mindig sugárzik valamiféle szeretettel teli belső nyugalom és  derű (az Édesanyját említi példaként) Ahhoz már  valamilyen fajta érettség kell, amit Ő  léleklátásnak nevez, hogy a másik embert olyannak lássuk amilyen valójában. Egy darabig vezetnek a könyvek, de azután magunkra hagynak, ez az a pont ahol a tanítás megáll - ismerd meg önmagad - minél többet tudsz magadról annál elszántabban követed saját természetedet és ekkor már nem a "kicsiny életedet" éled, hanem a sorsodat. A sors és az önismeret elválaszthatatlan fogalmak". Mesterünk elmesélte a saját gyötrelmes halálélményét, amit 56-ban megtapasztalt. Ő már látja és tanítja is, hogy mindennek mélységes értelme van a szenvedésnek még a pokolnak is.

Kolléganőnknek dedikálja legújabb könyvét Müller Péter.

Babits Mihálytól idéz, amikor azt mondja, hogy minden embernek lelkében dal van, ezt a dalt meg kell hallani. Ami nem könnyű. Többször is említi, hogy minden mindennel összefügg, ilyen értelemben az egyéni sors körülbelül annyit jelent mintha valaki pl. egy jobbhátvéd szerepét vállalja egy futballcsapatban és korántsem mindegy, hogy milyen teljesítményt nyújt, mert a játéka az egész közösség eredményét befolyásolja. Láthatatlan szálakkal összefüggünk, ha egy probléma nem oldódik meg  az egész háló még jobban összerándul s vele megnehezül mások élete is.

Beszélt a jóságról, az elengedő szeretetről, az én - élményről és az egóról.

A beszélgetés végéhez közeledve szeretetreméltó szerénységéből jött egy mondat, ami valahogy így hangzott - Ezt a könyvet nem nekem kellett volna írnom, hanem Istennek.

Müller Péter.

Szerintem sokunkban felmerült ez a gondolat akkor, hogy a valóban nagy embereken nem látszik, hogy nagy emberek... Ő ilyen, így szeretjük.  (Alig bírom kivárni, hogy olvassam végre ezt a könyvét is...)

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Dologné G. E.