2010. ápr. 1., csütörtök, 08.23.14
A megyei fenntartású Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsházi Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a Világ – Nyelv Program keretében minden évben megrendezik a környékbeli általános iskoláknak meghirdetett idegen-nyelvi vetélkedőt.

Botyánszki Dóra angoltanárnő és a versenyzők egy csoportja
A március 22-ei versenyen angol nyelvből hét csapat mérette meg magát, a tanulók Battonyáról, Kaszaperről és Medgyesegyházáról érkeztek. Német nyelvből három csapat küldte el jelentkezését, mindhárman Battonyáról. A csapatok mindkét nyelvből előzetes feladatot kaptak, melyet otthon kellett elkészíteniük. Az angolosoknak egy általuk kiválasztott angol nyelvű országot, míg a németeseknek Németország egy tetszőleges tartományát kellett bemutatniuk. Az intézményben tanító nyelvtanárokból alakított zsűrit lenyűgözték a tanulók által igényesen elkészített plakátok, melyek a verseny után az idegen nyelvi laborokban kiállítottak. A bemutatók után a versenyzők különböző készségekre irányuló feladatokat kaptak, melyeket gyorsan, kreatívan oldottak meg.
Szoros küzdelem után a következő végeredmény alakult ki az angolos csapatoknál: 1. Kingfishers (Kaszaper), 2. Lol Team (Battonya), 3. Scottish Boys (Medgyesegyháza), míg a németeseknél: 1. Sirkan, 2. Jägermeister, 3. Bier. A csapatok nem csak értékes ajándékokkal, melyeket az MM Publications Kiadó és a Goethe Intézet ajánlott fel, hanem szép emlékekkel tértek haza.
Forrás: Király Olga, Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza