
Az idén húszéves jubileumát ünneplő DUMA' Színház fergeteges musicalgáláját Körhinta címmel április 23-án 17 órától tekinthetik meg az ünnepi testületi ülés résztvevői Tótkomlóson.

Az idén húszéves jubileumát ünneplő DUMA' Színház fergeteges musicalgáláját Körhinta címmel április 23-án 17 órától tekinthetik meg az ünnepi testületi ülés résztvevői Tótkomlóson.
A Hunyadi János Közoktatási Intézmény berkeiben működő DUMA' Színház idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból fergeteges musicalgálával örvendezteti meg közönségét. A Körhinta címet viselő előadásban, melyet legutóbb márciusban, a mezőkovácsházi Művelődési Központban adott elő a társulat hatalmas sikerrel, a musicalirodalom legszebb dalait adja elő a lelkes fiatal csapat.
Április 23-án 17 órától Tótkomlóson, az ünnepi testületi ülésen hallgathatják meg A vörös Pimpernel, a Rudolf, a Made in Hungária vagy a Menyasszonytánc című musicalek sikerdalait, de a társulat részleteket ad elő a Rebecca, Mozart! és Aida című musicalekből is a második felvonásban, melyet a tűzzsonglőrök hihetetlen produkciója is színesít.
S bár ez az előadás zártkörű rendezvény, az érdeklődők ízelítőt kaphatnak a társulat produkciójából május 1-jén a Békés Megyei Jókai Színház előtt a Tánc Világnapja elnevezésű rendezvényhez kapcsolódóan.

Fergeteges musicalgála Körhinta címmel április 23-án 17 órától
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, TS
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Húszéves a DUMA' Színház