2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
"Hol múlt és jelen összefut"- Az eleki út
2010. febr. 22., hétfő, 11.36.36 CET

A Karácsonyi János Honismereti Egyesület "Hol múlt és jelen összefut" címet viselő programja Eleken folytatódott. A programot a Békés Megyei Önkormányzat támogatja.

Amikor a diákok megérkeztek 2010. február 18-án Elekre még volt fél órájuk az előadás kezdetéig, így megnézhették a helyi emlékszobrot, ami a németek deportálására emlékezteti az utókort.

 

Az Elekre érkező diákoknak Rapajkó Tibor történelemtanár és helytörténész tartott előadást. Először Dr Csepregi Imre pélébánosról beszélt, aki Eleken volt pap, és a feljegyzései ( Historica Domus ) révén a mai napig hiteles képünk van a Békediktátum előtti és utáni évekről. Ezekben a feljegyzéseiben írja le a románok által bevezetett intézkedéseket, és az általuk készített dokumentumokat. Itt egy példát is megemlített: a románok eleken való tartózkodásuk alatt románul jegyezték be az anyakönyvi, születési, házassági és halotti kivonatokat. Úgy gondolták, hogy ez a terület úgyis román lesz egészen a Tiszáig. Ezeket az anyakönyvi híreket később, mikor pontosan elrendeződött a határkérdés, áthúzták és újraírták magyarul. Ez is bizonyítja azt, hogy elég zűrös időszak volt ez, hiszen nem lehetett tudni, hogy Elek hova fog tartozni. Megszűntek a régi vármegyék és a természetes nagyvároshoz vezető útvonalak.

 

Rapajkó Tibor előadásából a diákok megtudhatták,

hogy Arad megye székelye egy darabig Elek volt

 

 

A diákok az előadáson megtudhatták azt is, hogy Elek mielőtt Békés megyéhez tartozott volna, a csonka Arad vármegye székhelye volt. Megtekinthették a megyeháza volt épületét is, ahol jelenleg szociális gondozás folyik.

 

A két előadás után a diákok ellátogattak a határhoz is

A következő előadó Singer Ferenc matematika és fizika szakos tanár volt, aki a saját családi történetéről mesélt. Elmondta, hogy a keresztszülei földjét kettévágta a határ, aminek hatására nehéz volt megművelni. Ez a határkérdés annyira rendezetlen volt, hogy a nagyapja, amikor hazajött az olasz frontról, nem tudta eldönteni, hogy Magyarországra vagy Romániába kérje e a jegyét.

Miután véget értek a különleges előadások, a diákok kocsiba ültek, és kimentek a régi határhoz, hogy láthatssák közelről is a régi Magyarországhoz tartozó földeket. A határnál való tartózkodás alatt Rapajkó Tibor tanár úrtól megtudhatták a diákok azt is, hogy ha jövőre Románia is belép a Schengeni egyezménybe, kötelesek leszünk megépíteni magyar oldalon is az aszfalt utat, mert nem maradhat félben, hiszen a "túloldalon" már megépült.

 

A diákok számára ez a kirándulás sokkal több élménnyel szolgált, mint egy történelemóra

 

A kirándulás mindenki számára sok tanulságos információval szolgált, és már mindenki várja a következő alkalmat.

 

 

Forrás: Karácsonyi János Honismereti Egyesület, Hornok László
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

                                    

Szóljon hozzá a fórumon!: "Hol múlt és jelen összefut"- Az eleki út

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu