2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Hercegnőre hangol Fodor Zsóka - A világjáró művész egész nyáron tanul
2010. aug. 23., hétfő, 12.57.02
Fodor Zsóka ismét a Jókai színházban játszik

Fodor Zsóka 1965-ben szerzett színészdiplomát az akkori főiskolán, de mindig hangsúlyozza, hogy igazi színésszé a hetvenes években vált a békéscsabai társulatban, ahová két alkalommal is szerződött, és ahol először két, majd öt évadon át játszott. A fővárosiak mellett több más vidéki társulat tagja is volt pályája során, a Jókai színház előadásaira és rendezvényeire az utóbbi években szinte hazajár. Most békéscsabai kötődéséről, Cecília szerepéről és az egész nyarát betöltő, alapos felkészülésről beszélgettünk vele. A művésznő közben bölcs szavakat mondott az otthonos színházi légkör és az összetartó társulat jelentőségéről, valamint arról, hogy az igényes színésznek milyen fontos a szappanopera sikere után más műfajban is megmutatni tehetségét, egyéniségét.

A Békés Megyei Jókai Színházban a 2010/2011-es évad a klasszikusokról szól. Olyan darabokat tűztek műsorra, amelyeket - Fekete Péter igazgató szerint - minden színházbarátnak életében legalább egyszer látnia kell. Plautustól A hetvenkedő, Schiller Stuart Máriája, Ibsen Nórája, Shakespeare-től a Lóvátett lovagok című szerelmi komédia kerül színre. A gyerekeknek Lúdas Matyit és a Süsü, a sárkányt adja elő a békéscsabai székhelyű teátrum, és természetesen nem múlhat el évad operett nélkül: Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét mutatják be. Cecília szerepét Fodor Zsóka - sokak számára a Barátok közt című televíziós sorozatból ismert Magdi anyus - játssza ősztől, az előadást Seregi Zoltán rendezi.

Legutóbb a Gálfy-gyűrű odaítélésekor találkoztunk Békéscsabán, amikor a zsűriben, majd a színpadon a jelölteket dicsérte, minden színészhez volt pár kedves, elismerő szava. Két éve Felkai Eszter színművésznő nyugdíjba vonulása alkalmából a színészklubban rendezett búcsúztatón mondott emlékezetes beszédet, amelyben a társulatra jellemző családias légkört méltatta. Miért tartotta fontosnak, hogy az emberi kapcsolatok jelentőségére figyelmeztessen?

Fodor Zsóka: Nagyon híres volt pár éve, és nemcsak színvonalas bemutatóiról, hanem a családias, otthonos légköréről is a kaposvári színház. Csákányi Eszterrel, Pogány Judittal, Koltai Róberttel és más művésztársammal együtt sokat beszélgettünk erről, és ők gyakran elmondták, mennyire meghatározó a darabok születése, létrejötte szempontjából, hogy igazán egybeforrott családként éljenek a színházban és a színházon kívül is a művészek. Pontosan ilyen családias hangulatban volt részem nekem is többször Békéscsabán. Mielőtt tévébemondóként dolgoztam, 1970-től 1972-ig, majd 1974-től 5 évig játszottam a Jókai színházban, utána '79-ben mentem Szegedre, ott 16 évig voltam és szintén átéltem ezt a családias légkört, ami nagyon jó. Ma már azonban szinte megvalósíthatatlan, mert ebben a felgyorsult világban mindenki rohan pénzt keresni. Szívből sajnálom azokat a fiatal pályakezdő kollégákat, akik százfelé szaladnak: filmezni, színházba, reklámot forgatni. Szerintem így a fővárosban sokkal nehezebben tanulják meg a szakmát, mint vidéken, ahol mindenkit bedobnak a mély vízbe, és az összes darabban kell a színészeknek bizonyítaniuk. A vidéki színház a legjobb iskola, és a családias hangulat, a szoros kötelék, az összezártság sok erőt ad, de mindez már nézetem szerint inkább csak a múlté. Régen nem voltam vidéki társulatnál tag, nem tudom, ",,működik-e" még egyáltalán valahol ez a családias légkör; ha igen, akkor az nagyon jó és hasznos.

Fodor Zsóka színművész

A zenés darabokat, az énekeket is ",,eladja" - szöveggel, játékkal

Fodor Zsóka színművészt filmekben és színdarabokban egyaránt láthatja a közönség, népszerűségét talán mégis elsősorban a televíziós sorozatoknak és főleg a Barátok közt Magdi anyusának köszönheti. Hiába, a televízióval sajnos nehéz versenyezni. Vajon mindig előny a másik műfajban, egy-egy új szerepnél, ha a közönség az ismert sorozathőssel azonosítja a művészt?

F. Zs.: Amikor Fekete Péter igazgató három éve felkért - biztosan gondolt békéscsabai múltamra és tévés népszerűségemre is -, hogy válasszak egy szerepet, amire szívesen eljönnék, amit szeretnék eljátszani, feltétlenül olyat akartam, ami a lehető legtávolabb esik Kertész Magdi alakjától. A pletykás, mindenes házmesterné figuráját már 15 évig játszottam, és nagyon örülök most a sanzonettből hercegnővé avanzsált Cecília szerepének. Remélem, sikerül ezzel az alakításommal bebizonyítani, hogy egy igazi színész bármilyen szerepet képes a színpadon megformálni, életre kelteni. Tudom, rengetegen jönnek Magdi anyusnak köszönhetően is Békéscsabára, hogy megnézzenek; de abban bízom, hogy az előadás után majd úgy mennek  el, hogy Fodor Zsókát látták, ő tetszett, nem a szappanoperás színésznő.

Mennyiben más a szereptanulás, a felkészülés, az átlényegülés, amikor színházban játszik vagy filmes, tévés felvételre készül?

F. Zs.: Cecília szerepével én nagyon ",,kitoltam magammal", mert nekem itt most énekelnem is kell, méghozzá egy olyan örökzöld slágert, amit az egész nézőtér velem dúdol, a Hajmási Péter, Hajmási Pált. Azért mondom, hogy ",,kitoltam magammal", mert én már harminc éve nem játszottam zenés darabban, nem énekeltem, csak kuplét, sanzont, ami nem igényelt különösebb énektudást. Ilyen persze nekem nem is volt soha, mégis kaptam szerepet operettben is, és a magas C helyett inkább ",,eladtam", népszerűvé tettem a számokat. Nem volt soha senkinek hiányérzete amiatt, hogy az énekszámaimban is inkább a színész dominált. Még senki sem kérte számon tőlem, hogy a szövegre és az előadásra tettem a hangsúlyt, mivel nem vagyok egy koloratúr szoprán. A kitolás magammal azért igaz mégis, mert rendkívül lelkiismeretes vagyok, és az egész nyaramat azzal töltöm, hogy helyre tegyem a hangszálaimat annak érdekében, hogy egy ilyen komoly darabot huszonkétszer elő tudjak adni. A hangszálaim berozsdásodtak, és foniátriai gyakorlatra járok, tanárnő teszi helyre a hangszálaimat, pontosan oda, ahol szükség lesz rájuk. Az énekesek egyébként jól tudják, hogy a prózai szövegeket is ",,be kell énekelni".

Fodor Zsóka színművész

"Egy igazi színész bármilyen szerepet képes a színpadon megformálni, életre kelteni"

Ezen a nyáron akkor végig Cecíliára készül, tanul, dolgozik, nem jut ideje pihenésre, utazásra sem.

F. Zs.: Valóban, de nagyon szívesen mondok le a pihenésről, mert igazán nagy szeretettel készülök Békéscsabára. Most nincs utazás sem, és emiatt kicsit szomorú vagyok. Köztudott rólam, hogy nagy globe-trotter, világjáró vagyok, de az utazásról is lemondtam, mert most a Cecília a legfontosabb nekem. Mindent megteszek, hogy megszolgáljam a bizalmat és bizonyítsak sok embernek, akik ugranak, hogy eljöjjenek Békéscsabára, a színházba, amikor meghallják, hogy mit játszom. Nem tudom, lesznek-e kritikusok, kollégák a Jókai színház nézőterén, olyanok, akik igazán szeretnek és drukkolnak nekem, vagy kárörvendők, akik nem bíznak bennem. A legtöbb nézőt biztosan a kíváncsiság hajtja Békéscsabára, és nekem ott a színpadon mindegy, ki ül a nézőtéren, kritikus, nekem drukkoló vagy ellenfél; a saját magam által felállított lécet kell átugranom - és az a léc bizony elég magas.

A klasszikusok után szappanoperás siker

Fodor Zsóka Budapesten született 1942. május 28-án. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Katona József Színházhoz szerződött Kecskemétre, 1966-tól 1970-ig a József Attila Színházban és az Irodalmi Színpadon játszott.

1970-1972 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, majd egy évig a Magyar Televízió bemondója. 1974-ben ismét a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, majd 1979-től a Szegedi Nemzeti Színházban játszott 1995-ig. Az 1960-as évektől filmekben is szerepelt, 25 filmben és több mint 300 színdarabban lépett fel, 240 filmet szinkronizált. A Barátok közt című tévésorozatban Kertész Magdi szerepét alakította 1998-tól 2009-ig.

Színpadi szerepei közül emlékezetes volt többek között Johnson Volponéjában Caninaként, Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékában Kata, Molnár Ferenc Liliomjában Juli, Wesker Konyhájában Anne alakját keltette életre. Láthatta a közönség Shakespeare II. Richard drámájában Királynéként, a Falstaffban Lepedő Dollyként; Csurka István Döglött aknák című művében Zsófi, Szakonyi Károly Hongkongi parókájában Mara szerepét játszotta. Lady Milford figuráját alakította Schiller Ármány és szerelem című drámájában, Kálmán Imre Marica grófnőjében pedig Cecíliát.

Találkozhatott a közönség Fodor Zsókával a moziban is, de még több televíziós produkcióban. Játszott az Iván Iljics halálában, a Háry Jánosban, a Keménykalap és krumpliorr, illetve a Mint oldott kéve című sorozatban. Legnépszerűbb szerepe kétségtelenül Kertész Magdié a Barátok közt című szappanoperából, amelynek köszönhetően az egész ország Magdi anyusként zárta a szívébe.

 

Soha nem akart mást, csak játszani

Fodor Zsóka arra a kérdésre, hogy vajon színésznőnek készült-e már gyermekkorában, illetve mi indította erre a pályára, azonnal rávágta: ,,Minden!"

- Minden erre indított! Hatéves koromban az általános iskolában Saláta Sárát játszottam, 14 évesen egy budapesti szavalóversenyen aranyérmet nyertem. Felvételi nélkül vettek fel a főiskolára, bár elég kalandosan jutottam el odáig - mondta a művésznő. - Már 14 éves koromtól kezdve mindig dolgoztam, voltam gyári munkás, segédmunkás, irodai alkalmazott, fejmosó, voltam én minden, mielőtt bekerültem a főiskolára. Később a sokféle munkának csak hasznát láttam, mert volt bőven tapasztalatom az életből, amiből lehetett meríteni. A színház szerelmese vagyok, egészen kiskoromtól tudom, hogy ez az én helyem, színésznő vagyok, ez a hivatás az enyém. Soha nem is akartam mást, még kipróbálni sem. S ha tehetséges valaki, az olyan, mint a biciklizés, történhet vele bármi, amit egyszer már tudott, azt nem lehet elfelejteni.

Ugyanakkor azt is elárulta Fodor Zsóka, hogy éppen a színház szeretete miatt fájdalmas számára, ha sokan csak a szappanoperából ismerik és könnyen elfelejtik, hogy színésznő! Mint hangsúlyozta, ",,egy igazi színésznek fontos, hogy egész életművét, egyéniségét ismerjék és szeressék" az emberek.

 

Niedzielsky Katalin

 

Feltöltötte: G.E.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Hercegnőre hangol Fodor Zsóka - A világjáró művész egész nyáron tanul

 

 

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu