2010.09.03 - péntek, Hilda napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Határ menti pedagógus közösségek interkulturális kompetenciáinak erősítése - FGYKI
2010. márc. 23., kedd, 11.26.43 CET

A Farkas Gyula Közoktatási Intézmény adott otthont a határ menti pedagógus közösségek interkulturális kompetenciáinak erősítését szolgáló rendezvénysorozatnak 2010. március 13-án.

A rendezvény, mely közel száz pedagógust mozgósított a Szent István Egyetem (Szarvas) és a Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad) által kezdeményezett, Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program HURO/0801/020 számú pályázati projekt keretében megrendezésre kerülő sorozat harmadik állomása volt.

A Farkas Gyula Közoktatási Intézményből közel harminc pedagógusa vett részt az előadásokon, előadóként, illetve hallgatóként.

A rendezvény megnyitóján Kissné dr. Balogh Ibolya igazgató asszony köszöntötte a vendégeket, majd részletesen ismertette iskolánk felépítését, színes képzési kínálatát, szakmai sikereit.

 

Előadássorozat

 

A köszöntő az előadások követték, melyek három csoportban kerültek megrendezésre.

Az első csoportot Dr. Virágné dr. Horváth Erzsébet irányította, témája pedig a módszertani megújulás volt. Szűcs Katalin szakmai intézményegység-vezető helyettes előadásában megismerhették az iskolában működő moduláris képzés alapjait, valamint délután folyamán kilátogattak az iskolánk Hőzső utcai telephelyére, ahol megismerhették iskolánk oktatási helyszíneit.

A második csoportnak Veress Erzsébet tartott előadást a kompetencia alapú oktatásról. Butsiné Kovács Aranka prezentációjában megismerhették az iskolában már 16 éve működő utazás&turizmus tagozatot, valamint a gyakorlat helyéül szolgáló tanszállót.

Szó esett még az elektronikus napló gyakorlati hasznosságáról, valamint a résztvevők betekintést nyerhettek a serdülőkori problémák mögé is.

A harmadik csoportnak Gaál Sándorné tartott prezentációt az inklúzió /integráció témájában. Iskolánk képviseletében Kiss Jánosné tartott előadást az iskola szervezeti keretit tágító oktatási módszer – a projektmódszer alkalmazása a hátrányos helyzetű fiatalok és fogyatékkal élők oktatásában címmel.

 

 

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Határ menti pedagógus közösségek interkulturális kompetenciáinak erősítése - FGYKI a>

 

Békéscsaba időjárása
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
   12 3 4 5
6 78 9 10 11 12
13 14 15 16 17 1819
20212223 24 25 26
272829 30   
Képgaléria
Képgaléria:
Közel kilenc hónapig tartó építkezést követően ünnepélyes keretek k...
Bulvár hírek

Partnereink