Harruckern János György volt az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta Békés megye történetére. Pályafutása egyben különleges karriertörténet, hiszen nem volt született arisztokrata, tehetsége emelte sikeres hivatali pálya eredményeként a birodalmi, illetve a magyarországi arisztokrácia sorába. E társadalmi mobilitás még a ma embere számára is egyedülállónak mondható.

Iparos család szülötte volt, akiből “logisztikai szakember”, magas rangú tisztviselő, majd magyar báró és földbirtokos lett. Egy takács fiaként született 1664-ben a felső-ausztriai Markt Schenkenfeldenben (Linztől 27 kilométerre).

Heten voltak testvérek, azonban csak négyen élték meg a felnőttkort. Nevelését nagybátyja vállalta, aki Ennsben volt katolikus lelkész. 1689-ben az alsó-ausztriai udvari kamaránál, mint tizedszedőt alkalmazták. 1692-ben a hadsereg főparancsnokságára került, ahol az egyes seregtestek ellátásáért dolgozott. Ettől kezdve egyre magasabb beosztást kapott. 1696-ban korrupció gyanújával ellenőrizték az ellátótiszteket, s a vizsgált 23 tisztből Harruckern János Györgyöt találták egyedül makulátlannak.

Az, hogy tisztességesnek bizonyult, nagyot lendített pályáján. 1697-ben a kincstár megbízottjaként az aradi erőd építéséhez rendelték. Ez alkalommal járt először Békés megyében. Savoyai Jenő hadseregében a Harruckern által megvalósított élelmezési reform, az 1716–1718. évi török háború idején, a kincstár számára több mint kétmillió forintos megtakarítást jelentett. III. Károly (VI. Károly német-római császár) Harruckern szolgálatait birodalmi lovagi ranggal ismerte el. Mivel a folyamatos háborúkban eladósodott kincstár huszonnégyezer forinttal tartozott Harruckernek, ő a kölcsön fejében birtokadományt kért. Szívesen fogadta volna a budai hévizeket s vízimalmokat vagy a gyulai uradalmat. Az erre a célra kiküldött bizottság a birtok értékét harminchétezer forintra értékelte, 1722-ben a Harruckern a különbözetet a kincstárnak kiegyenlítette. Az indigenátus (honfiúsítás) elnyerésével elhárultak a jogi akadályok a birtokadományozás útjából, 1723. május 3-án állították ki a királyi adományozó oklevelet. 1729-ben megkapta a bárói rangot, majd 1732-ben Békés megyei főispánná nevezték ki.

Harruckern János György főispáni kinevezése

1737-ben 48 év szolgálat után befejezte katonai pályáját, de az udvari kamarában továbbra is dolgozott. Kezdetben évente kétszer (szükség esetén többször) látogatta távol eső birtokát. Utolsó éveiben azonban betegsége miatt a birtok ellenőrzését átengedte fiának, Ferencnek. Holttestét 1742-ben bekövetkezett halála után Bécsben a Szent István dómban temették el. Az utókor emlékezetére elsősorban azért a szerepéért tarthat számot, amelyet földesúrként Békés vármegye vidékének (birtoka a megye területének 4/5-ét foglalta magában, átnyúlt a szomszédos Csongrád és Csanád megyékbe is) XVIII. századi újjáépítésben, benépesítésben, játszott. Telepítéseinek nagy része volt a megye településszerkezetének, etnikai arculatának kialakításában. Mint nagy szervezetekben irányítói tapasztalatot szerzett vezető, tudta, hogy birtokának benépesítésekor hosszú távra kell terveznie. Privilégiumok és puszták adományozásával nagyban hozzájárult a XVIII. század elején nagyrészt elnéptelenedett Békés megye regenerálódásához.
További információ: www.bekes-archiv.hu archontológia (közjogi méltóságok listája) címszó alatt. Az adott korról, illetve a kort meghatározó személyiségekről a Békés Megyei Levéltárban további értékes irodalom áll kutatóink rendelkezésére

Forrás: Balogh Dorottya (Békés Megyei Levéltár)